Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A székhely is változott.
A G7.hu azt írja, véglegesen megtörtént a hatalomátvétel a TV2-t birtokló Magyar Broadcasting Co. Zrt.-nél (MBC), a céget mostantól egyszemélyben Mészáros Lőrinc bizalmasa, Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, Tima János irányíthatja vezérigazgatóként. Kinevezésével egy időben lemondott tisztségéről az igazgatóság két, a néhai Andy Vajna embereként számon tartott tagja, Tremmel Zoltán és Kovács Andrea, utóbbi a társaság alapítása, előbbi a filmügyi biztos januári halála óta vett részt a cég irányításában.
A lap szerint nem ez volt azonban az egyetlen változás, ami arra utal, hogy lassan véglegessé válik a hatalomátvétel az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjét birtokló társaságnál. A cég ugyanis elköltözött abból az irodaházból, ahol Andy Vajna érdekeltségeinek többsége működött, illetve működik még most is. Az MBC épp abba a Ferenc körúti lakásba tette át a székhelyét, ahol a TV2 sokáig rejtőzködő vevőjének érdekeltségei is székelnek.
Tima János nemcsak a TV2-nél került pozícióba a közelmúltban, hanem a korábban a Simicska-médiabirodalomhoz tartozó Lánchíd Rádiónál és a bezárt Heti Válasznál is. Igaz ennél a két vállalatnál nem cégvezetőként, hanem tulajdonosként tűnt fel. A jelenleg frekvenciával sem rendelkező Lánchíd Rádiót ugyan közvetlenül Mészáros Lőrinctől szerezte meg, de hogy a két embert mennyire nem lehet külön entitásként kezelni, arról ezúttal is a cégek székhelye árulkodik a leginkább: a médiavállalkozások a legutóbbi tulajdonosváltáskor ugyanis átköltöztek Herceghalomra, abba az ingatlanba, ahova Mészáros Lőrinc legfontosabb cégei, köztük a felcsúti milliárdos számos egyéb érdekeltségét összefogó Talentis Group Zrt. is be van jegyezve. Az pedig talán ennél is többet mond, hogy a Lánchíd Rádió kézbesítési címe a váltás után Tima János talentises e-mail-címe lett - írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.