„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Tűz nem volt, személyi sérülés pedig nem történt, de az ablakok néhány helyen beleremegtek.
Robbanás történt a szerdai műszakváltáskor a BorsodChem vegyipari vállalat kazincbarcikai székhelyű üzemében – írja az Index olvasóira hivatkozva. A lapnak többen is azt mondták, hogy a robbanás hatalmasat szólt a környéken, néhol az ablakok is remegtek tőle.
A berentei önkormányzat tájékoztatása szerint a robbanás során személyi sérülés nem történt, tűz nem keletkezett, veszélyes anyag pedig nem került ki a környezetbe. A robbanás tényét Borsod-Abaúj-Zemplén megye katasztrófavédelme megerősítette a lapnak, és ők is azt mondták, hogy nem volt tűz, és nem sérült meg senki.
A berentei önkormányzat az eset körülményeiről azt írta, az üzemben a nagyleállási munkák megkezdésekor, pár perccel este fél tíz után műszaki meghibásodás történt az egyik hőcserélőnél, ennek következtében víz került a technológiai rendszerbe. A gyors reakció miatt pedig erőteljes fizikai nyomásemelkedés történt a tartályban.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.