Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
De még ennyiért is kelendőek a lakások.
Tavaly nyáron még éppen átlépte a luxusingatlanok piacán kínált lakások négyzetméterára az egymillió forintot, most viszont már nem egy esetben a kétmillió forintot is meghaladja – ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.
A beruházók a kedvezményes forgalmi adó kivezetése miatt kivárnak, a vevők pedig a kínálat várható szűkülése miatt nem számolnak az árak csökkenésével, ezért ennyiért is kelendőek a lakások. Például a rózsadombi volt SZOT-szállóból formálódó, év végére elkészülő luxustársasház lakásainak 90 százaléka minden hírverés nélkül elkelt, a vevők kevés kivétellel magyarok. A 98 lakásos luxusingatlant tavaly nyár elején még kétmillió forint alatti négyzetméteráron kezdték el értékesíteni, majd elsőként lépték át a kétmilliós lélektani határt.
A telekárak drasztikus emelkedése, a folyamatos építőipari költségnövekedés a legdrágább anyagokból és technológiával dolgozó kivitelezők önköltségét is jócskán megdobta, ami az épülő luxuslakások piacán negyedévente szabad szemmel is látható áremelkedést okoz – olvasható a Világgazdaságban.
(Képünk illusztráció.)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.