Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hosszú cikket szentelt a kormányközeli napilap a zöldségdrágulásnak.
„Mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki zöldségért indul a piacra, több termény ára is jócskán megnőtt a tavalyi szezonhoz viszonyítva” így indul a Magyar Nemzet hétfői cikke, majd az agrárgazdasági Kutatóintézet piaci árinformációs rendszere alapján beszámolnak arról, hogy Budapesti Nagybani Piacon augusztus első napjaiban 435-460 forintot kérnek a hazai gömbparadicsomért, a fürtös pedig ennél is többe, mérettől függően 540-555 forintba kerül.
Az előző évhez viszonyítva ez több mint hetvenszázalékos áremelkedés – írják.
A paprika még jelentősebben drágult, teszik hozzá, az édes, tölteni valóért július végén, augusztus elején 390 forint és 445 forintot kértek a fővárosi nagybanin, míg egy éve 220 és 310 forint között mozogtak az árak. A lecsópaprika árának kilója több mint száz forinttal növekedett egy év alatt.
És innen csak felsoroljuk:
A feszült cikk végéig kell arra várni, hogy megtörténjen a feloldás, ugyanis idén nincs túlkínálat az uniós zöldségpiacon, írják, kiegyensúlyozottabb a kereslet és a kínálat, aminek örülhetnek a honi gazdák, hiszen „hosszú idő után végre a növekvő munkaerőköltségeket is beépíthetik áraikba. A kézi munkát igénylő kultúrákban ugyanis az elmúlt öt évben jelentősen megdrágult a munkaerő, ma már 1000-1200 forintos órabéren alul nem találnak napszámost a gazdaságok.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.