Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szó szerint fellélegezhetnek több településen, a nagy médiakritika miatt ugyanis Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját. Szlovénia komoly bajba kerülhet, mert az európai feldolgozóüzemek be vannak táblázva.
Erős szaga miatt erős politikai ügy kerekedett a szennyvíziszap-importból. Magyarországon több település is importál szennyvíziszapot, Székesfehérvárnál a horvát anyag orrfacsaró bűz verte ki a biztosítékot, de szlovén iszap is érkezik, illetve a kormánysajtó a hódmezővásárhelyi olasz iszappal támadta Márky-Zay Péter polgármestert.
A szlovén iszap importjának most vége, értesült a Total Slovenia News oldal, Magyarország nem hosszabbítja meg az engedélyt, amivel az évente 70 ezer tonnát exportáló Szlovénia bajba kerülhet. A szlovén illetékes hatóság szerint Magyarország azután rendelte el a tiltást, hogy az itthoni médiában elterjedt, Magyarország a kontinens nyilvános vécéje. Szlovénia a budapesti nagykövetségen keresztül próbál meg további információkhoz jutni, és nem tagadja, nagy bajba kerülhet, mert napi 120-140 tonna szennyvíziszap termelődik Szlovéniában, amit valahová el kéne tenni az év végéig, különben lejár minden létező engedély határideje. Szlovéniának ugyanis nincs meg a szükséges kapacitása a szennyvíziszap feldolgozásához, és Horvátországban ugyanez a helyzet.
A helyzetet bonyolítja, hogy az európai szennyvíziszap-feldolgozók tele vannak, így tényleg nehéz lesz megoldást találni.
A szennyvíziszap nem számít veszélyes hulladéknak, de különleges bánásmódot igényel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.