szerző:
Kovács Gábor
Tetszett a cikk?

Alaposan felment a csepeli birkózócsarnok építésének ára, mert menet közben kiderült, hogy biztonságos ajtórendszer kell bele, a főbejárathoz pedig gyorskaput kell telepíteni.

2,2 milliárd forintról 2,5 milliárd forintra drágult a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány birkózócsarnokának építése – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. Az indoklás szerint az áremelkedésnek két oka van:

  • Ki kell alakítani egy ajtóvezérlő-rendszert,
  • A főbejáratnál gyorskaput kell kialakítani. („Ennek beépítésével a meglévő kapuzat részbeni elbontása, átalakítása válik szükségessé.”)

Ami az ajtóvezérlést illeti, akár már előre tudhatták volna, hogy ilyesmire szükség lesz, de sajnos csak a beruházás „előre haladtával váltak ismertté fontos, mindennapi működést meghatározó üzemeltetési igények”. Az ajtórendszernek biztosítania kell a csarnokban zajló „zajló sokszínű események (edzések, versenyek, rendezvények, ünnepségek) zavartalanságát és elhatárolását mind biztonsági, mind jogosultsági szempontokat figyelembe véve”. Ez magyarul azt jelenti, hogy olyan rendszerre van szükség, ami csak jogosultság (például mágneskártya) birtokában engedi át az embereket, az ajtókat nem lehet csak úgy nyitogatni.

A birkózóalapítványt Németh Szilárd alapította. Németh a magyaros (vagy legalábbis zsíros) konyhaművészet lelkes nagykövete, a birkózószövetség elnöke, fideszes parlamenti képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a párt alelnöke. 2010–2014 között Csepel polgármestere volt. A csarnok Csepelen, a Hollandi út 8. szám alatt épül. A tervek szerint egy egész birkózóakadémia fog köréépülni.

Németh Szilárd sajtótájékoztatón magyarázkodik a csepeli birkózó-projektről

A múlt hét közéleti protagonistája Németh Szilárd, aki előbb a magyar nőket látta el tanáccsal, majd mszp-s politikusnőkkel álmodott és magára rántotta az Anonymus hackercsoport haragját is a csepeli birkozó-akadémia körüli botránnyal. Ez utóbbi ügyben kényszerült magyarázkodásra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Dobrev Klára: Az a kormány, amely 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mindenkinél drágábban, az nem egyszerűen pazarol, hanem valószínűleg lop is

Dobrev Klára: Az a kormány, amely 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mindenkinél drágábban, az nem egyszerűen pazarol, hanem valószínűleg lop is

Túl kevés koronavírustesztet végeznek - ismerte el véletlenül Rétvári Bence

Túl kevés koronavírustesztet végeznek - ismerte el véletlenül Rétvári Bence

Listázták a Külügyminisztériumban a magyar újságírók külföldi szakmai útjait

Listázták a Külügyminisztériumban a magyar újságírók külföldi szakmai útjait