A múlt héten kormányra került Boris Johnsonnak semmi sem drága, hogy kiléptesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból. Még tárgyalna Brüsszellel, de olyan feltételekkel, amelyeket az EU borítékolhatóan elutasít, ahogy eddig is.
Londonban fejek hullottak, nem is akármennyi, és nem is akárkiké: 15 kormánytag távozott, csak a leghűségesebbek maradtak, és azok, akik még időben átálltak – rég nem látott politikai vérengzés követte Boris Johnson hatalomra lépését. A London polgármestereként a liberális oldalát mutató, majd a Brexit szószólójaként populista irányra váltott Johnsont a kormányzó Konzervatív Párt tagsága kétharmados többséggel megválasztotta vezérének, és így miniszterelnökké lépett elő.
Johnson elsősorban azokat vette be a kormányába, akik már 2016-ban, az uniós népszavazás idején mellé álltak, szembementek az akkori, David Cameron vezette kabinet álláspontjával, és az EU-ból kilépés mellett kampányoltak. Olyanokat is megtartott, akik a maradásra voksoltak ugyan, de az utóbbi három évben meggondolták magukat, és ma már a szakítás ádáz híveinek mutatkoznak. Voltak, akik meg sem várták, amíg Johnson átlépi a brit miniszterelnöki rezidencia, a Downing Street 10. küszöbét, és a háromévi kormányzás után a Brexitbe belebukott Theresa Maynek nyújtották be lemondásukat.
Máris háborús kabinetként emlegetik a kormány hat legelszántabb EU-ellenes miniszteréből álló szűkebb kört, utalva Winston Churchill idejére. Erre játszott rá Johnson az alsóházi felszólalásában, amikor azt mondta: „a nácik hiányában a kétkedők, a hitetlenek és a Munkáspárt az ellenségünk”. A szűk kör tagjai egy emberként söprik félre a brit jegybank és az IMF előrejelzéseit a rendezetlen kilépés esetén fenyegető katasztrófáról, és komolyan elhiszik, hogy a brit gazdaság csak nyerhet, az EU pedig veszíthet a hirtelen szakítással.
A külügy irányítását Johnson Dominic Raabra, a May-kormány Brexitért felelős miniszterére bízta, aki tavaly novemberben négy hónap után mondott le, tiltakozásul a kilépési megállapodás ellen, amit ő tárgyalt le. Az új miniszterelnök az általa elképzelhetőnek tartott, rendezetlen kilépésre való felkészülés irányításával Michael Gove-ot bízta meg, aki a Brexit-kampányban a harcostársa, később riválisa, majd May környezetvédelmi minisztere volt. Szerephez jutott a legmakacsabb Brexit-pártinak tartott Jacob Rees-Mogg, a befolyásos tory lobbiszervezet, a European Research Group elnöke is, aki a képviselőházi munkát irányító kormánytag, s rögtön azzal vétette észre magát, hogy a maga kommunikációs anakronizmusának követését írta elő a beosztottjainak.
| Szőke ciklon |
Boris Johnson három éve megvalósíthatta volna élete álmát, és a távozó David Cameron utódja lehetett volna a miniszterelnöki poszton. De végül nem vállalta a küzdelmet Theresa May és Michael Gove ellenében. Inkább külügyminiszter lett a győztes May kormányában, hibát hibára halmozott, kínos helyzetekbe hozta magát. Ám nem ezért mondott le egy éve, hanem mert összeveszett Mayjel egy javaslat miatt, amely a kemény Brexittel szembemenve a részbeni bennmaradást tartalmazta az unió egységes piacán. A török és zsidó felmenőkkel bíró, az apja kiküldetése idején New Yorkban született, Etonban és Oxfordban tanult Johnson a kellemetlen helyzetekből a karizmájának és a rámenősségének köszönhetően valahogy mindig kikeveredik. Ahogy mostani megválasztásakor az egyik párttag fogalmazott: „azért szavaztam rá, és nem a riválisára, a kormányfői elvárásoknak inkább megfelelő külügyminiszterre, Jeremy Huntra, mert
A britek többsége azonban nem bízik benne. Politikai celebnek könyvelték el, akiről nehéz eldönteni, melyik az igazi arca. A kócos, nagydumás, balhézós bohóc, vagy az, aki példaképéről, Winston Churchillről színvonalas könyvet írt. A magánélete is fordulatos: kétszer elvált, a második házasságából négy gyereke született, s balkézről talán még kettő. A Downing Street 10. szám alatti kormányfői rezidenciát a nála jóval fiatalabb élettársával foglalja el, akivel nemrég a bulvársajtó által színesen tálalt, ám pontosan nem ismert hangos vitába keveredett a lakásukban. Johnson pályafutását újságíróként kezdte, több konzervatív lapnak is dolgozott, 1989-től a The Daily Telegraph brüsszeli tudósítója volt, akkoriban indult a vita az európai integráció szorosabbra fűzéséről. A keményen Brexit-párti lapban máig rendszeresen megjelennek írásai. Kiválóan beszél franciául – gyerekkorában ugyanis apja révén élt Brüsszelben –, de ezen kívül még németül, spanyolul, olaszul és latinul is tud. Politikusnak 2001-ben állt, akkor választották először képviselővé, a mandátumáról 2008-ban azért mondott le, mert London főpolgármestere akart lenni, ami sikerült, és még újrázni is tudott. Az alsóházba 2015-ben tért vissza, és nem kis hezitálás után a brexitesek élére állt. A családjában ezzel egyedüliként támogatja a kilépést, az apja és három édestestvére is a másik oldalon áll. |
A rendezetlen kilépés forgatókönyvét erősíti, hogy Johnson legközelebbi tanácsadónak maga mellé vette a népszavazás idején a Szavazz a kilépésre! kampány kitalálóját, az Oxfordon végzett Dominic Cummingst. Róla készült Benedict Cumberbatch főszereplésével az az HBO-n futó Brexit – Háborúban mindent szabad című brit tévéfilm, amely bemutatja, hogyan győzte meg Cummings tudatosan felépített fake news gyára a britek többségét az EU-tagság veszélyéről. És róla mondta a referendum nyomán lemondott Cameron, hogy karrierista pszichopata.
A Donald Trump amerikai elnök által természetesen lelkesen üdvözölt Johnson azt képzeli, hogy újra tudja nyitni a May által nagy nehezen összehozott, a 27 uniós tagállammal tavaly novemberben aláírt, ám a brit alsóházban háromszor is elutasított megállapodást. Tárgyalóasztalhoz viszont csak akkor ülne, ha Brüsszel lemond az ír záradékról, amely a brit kilépés után az ír–északír határ fizikai visszaállításának elkerülésére született. Johnson nyomatékul még azt is közölte, hogy rendezetlen válás esetén az EU a 39 milliárd angol fontos lelépési díjat sem kapja meg, ami az alku része.
Borítékolható volt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság még hivatalban lévő elnöke és az EU részéről a tárgyalásokat vezető francia Michel Barnier elutasító válasza: „a mostani a legjobb és az egyetlen lehetséges megállapodás, Johnson feltételei pedig elfogadhatatlanok”. A kérdésben leginkább érintett Leo Varadkar ír kormányfő szerint Johnson az észak-írországi vallási feszültségek kiújulását kockáztatja, és azt, hogy erősödik az északír katolikusokban a vágy az egyesülésre Írországgal.
Mindez aligha visszatartó erő Johnson számára, aki az október 31-ei határnapon mindenképpen ki akarja léptetni országát az EU-ból, ha van megállapodás, ha nincs. A YouGov közvélemény-kutató intézet nemrég meghökkentő felmérést tett közzé arról, hogy a konzervatív párt tagjai mi mindent feláldoznának a Brexit megvalósulásáért. A többségüket nem zavarná, ha a pártjuk szétesne, az Egyesült Királyság darabjaira hullana, Skócia kiválna, és az Ír-sziget újraegyesülne.
Nicola Sturgeon skót első miniszter be is jelentette, hogy újabb függetlenségi népszavazást kezdeményezne a brit kormánynál, ha megtörténik a Brexit. A skótok többsége ugyanis annak idején az EU-ban maradásra szavazott. A konzervatívok 40 százalékának az is megfizethető ár lenne, ha ellenzékbe szorulnának, és a Munkáspárt alakítana kormányt, csak szabaduljanak végre ki az EU „rabigájából”.
Az egészpályás letámadás, úgy tűnik, egyelőre bejött: az újdonsült kormányfő és pártja népszerűsége erősödött. Amire szüksége is van, hiszen azt rebesgetik, hogy Johnson előrehozott parlamenti választásokra készül. A híresztelést a miniszterelnök cáfolta, mondván, a britek sem újabb választást, sem újabb referendumot nem akarnak. Johnson pozíciója az alsóházban ingatag, mindössze kétfős a konzervatívok gyakorlati többsége, és az is csak az északír protestáns Demokrata Unionista Párt (DUP) tíz képviselőjével együtt. Ez a többség egyfősre zsugorodhat, ha a héten az egyik walesi választókerületben esedékes időközi voksolást a toryk az előrejelzésnek megfelelően elbukják.
Johnsonnak a rendezetlen kilépést elutasító párttársaival – élükön a még beiktatása előtt lemondott Philip Hammond pénzügyminiszterrel – is számolnia kell, akik mindenáron meg akarják akadályozni, hogy az Egyesült Királyság október 31-én kizuhanjon az EU-ból. Annyira elszántak, hogy ha kell, az ellenzékkel is szövetkeznének, és egy esetleges bizalmatlansági szavazáson a kormány megbuktatását is magukra vállalnák. Johnson ezt védené ki állítólag a szeptemberre előrehozott választással. Azzal számol, hogy megerősödött pozíciójával nemcsak a lázadó torykat gyűri le, hanem Nigel Farage új pártja, a Brexit Párt térnyerését is megállítja. Figyelmeztető ugyanakkor számára, hogy May is azzal a szándékkal hozta előre 2017-ben a választást, hogy megerősítse pártja többségét, ám elvesztette.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
