Tetszett a cikk?

Kár is lenne szépíteni, szomorú a mai nap az Európai Unió és az Egyesült Királyság történetében, a jövő pedig még kevesebb jóval kecsegtet a csatorna egyik és másik oldalán is. A britek távozása 47 év után szabad szemmel is jól látható lyukat üt az EU egyáltalán nem sziklaszilárd falán, a brit társadalomban pedig eddig szunnyadó konfliktusokat hozhat a felszínre. Siker vagy bukás lesz a Brexit?

Pénteken, brüsszeli idő szerint éjfélkor leeresztik a brit zászlót az EU brüsszeli központjában, ugyanekkor Londonban a parlament épületének minden sarkában felvonják az Egyesült Királyság egységét jelképező lobogót: ezzel 47 év és egy hónap után hivatalosan megszűnik a szigetország európai uniós tagsága.

A Brexitről 2016. június 23-án döntöttek a britek egy véleménynyilvánító népszavazáson: a szavazók 51,2 százaléka voksolt a kilépésre. Az azóta eltelt több mint három és fél év egy fájdalmas és fárasztó válóperrel telt, ahol meglepő módon az elhagyott fél sokkal jobban tudta, mit akar. A folyamat így soha nem látott politikai-alkotmányos válságot hozott az Egyesült Királyságban.

©

A válóper azonban nem ért véget: a következő időszak – a tervek szerint 11 hónap – a jövőbeni viszony rendezéséről szól majd, ekkor derülhet ki az is, hogy valójában mennyire lesz fájdalmas a kiválás a két oldal számára. Ennek a kimenetelét az elmúlt 42 hónap fényében képtelenség megjósolni, de azzal talán nem tévedünk nagyot, ha arra fogadunk, akármennyire is hangosan veri az asztalt Boris Johnson, hogy nem hajlandó tovább halasztani a távozást, a megállapodás nélküli kizuhanás nem fog megtörténni. Vagyis ki tudja, meddig húzódik még ez a cirkusz, amelynek ma éjjel történik meg a legszimbolikusabb pillanata.

Na de mit adtak nekünk a britek?

Hogy lehet külön utakon járni

A Brexit nyolcezer éve kezdődött – a Guardian jegyzetírójának epés megjegyzése arra utal, hogy a britek mindig is kívülállóak voltak, némileg abból adódóan, hogy történetesen egy szigeten élnek. Az, hogy ez az íreknek miért nem fáj annyira, már más kérdés, nyilván Dublin kevésbé tekinti gyarmatnak az EU-t, mint a briteket – a britek meg ugye nem voltak saját maguk gyarmattartói, nincs összehasonlítási alapjuk.

A briteket már önmagában a szigetléti tudata eltávolította Európától, az egymásra acsarkodók kupleráját láthatták a kontinensben, amelyhez képest ők az egyik őrületes sikert halmozták a másikra. A gloire persze nem a britek egyedüli tulajdonsága, elég csak a franciákra gondolni, akik képesek addig fényezni a családi aranyat, amíg el nem kopik teljesen, ám ha valamikor, a II. világháború után végképp szétváltak az érdekek: amíg a németek és a franciák azért kezdtek együttműködni, hogy elkerüljék az újabb fegyveres konfliktust, a britek megkavarták a teájukat, és feltették a kérdést: na de ebből nekünk mi hasznunk lesz?

Alapvetően ez határozta meg a britek Európa-politikáját is, amelynek legemblematikusabb megnyilvánulása Margaret Thatcher „I want my money back” kijelentése volt. Ebben az asztalcsapkodásban példát mutattak Londonból Orbán Viktor számára – még úgy is, hogy Magyarország esetében sokkal inkább elbillen a mérleg a haszon irányába, ha az EU-tagság előnyeit és hátrányait mérjük össze.

Az Egyesült Királyság ezzel szemben az EU harmadik legnépesebb állama (és itt hárommilliót meghaladó méretű EU-polgárnak ad otthont és munkát), az EU második legnagyobb gazdasága (az unió gazdasági teljesítményének nagyjából nyolcadát adja, messze a legfejlettebb pénzügyi szektorral), Washingtonnal és többi volt gyarmatával szoros (gazdasági, politikai, védelmi, kulturális) kapcsolatban álló atomhatalom, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja – vagyis az EU számára is óriási befolyást képviselő állam, amelynek azonban az erejét tovább növelte eddig az a tény, hogy az Európai Uniónak is tagja volt. (Ami Brexit-párti olvasatban persze inkább úgy hangzik, hogy Brüsszel visszahúzta a világ felé törő világbirodalmat.)

Mindezek miatt lesz az eddigieknél sokkal fontosabb, hogyan is határozzák meg a két tömb viszonyát: a túl szoros kapcsolat politikailag vállalhatatlan Boris Johnson kormányfő számára, leginkább amiatt, mert az már a kilépési tárgyalások során kiderült, az EU nem tisztán gazdasági unió. A belső piac működésének alapja az a közös joganyag, amelyet a britek levetnének magukról – a túl éles szakítással viszont azt kockáztatják, hogy elveszítik az uniós piacra termelő exportőreiket, hogy magukra haragítják a magas árak és a nehézkes szállítás miatt az importőröket, hogy sokkal kevésbé lesz az ország népszerű a magasan képzettek számára, vagyis paradox módon agyelszívás indulhat meg abban az országban is, amelyik az európai munkaerőpiac egyik központja volt eddig.

©

A folyamat pedig 2016 óta tart: csak tavaly majdnem ezer kutató hagyta el Skóciát a Brexit miatt, a népszavazás után elkezdődött agyelszívás összesen 2500 embert érintett – írta nemrég a The Times, míg a Financial Times a University College of London (UCL) azon aggályát osztotta meg a napokban olvasóival, hogy európai diákjai 70 százalékát veszítheti el, miután nem világos, a kilépés után milyen feltételekkel fogadhatnak az EU-ból diákokat.

A kutatók számára ugyan már február közepén elindul egy vízumrendszer, ám az is kérdés, milyen következménye lehet annak, ha az alacsonyabb képzettségűek esetében akárcsak a nyilatkozatok szintjén korlátozásokról esik szó. A kulcs itt az lesz, hogy ha kvótát szabnak, az mekkora lesz, vagy éppen milyen szektorokban engedik szabadabbra az érkezők útját – ne feledjük el, hogy egy nagyon liberális rendszerről van szó, amelyikbe beleférhet még a szigorítás.

Egy igen fárasztó kilépési folyamatot

Amikor a finomhangolás nehézségeiről esik szó, nem lehet elfelejteni, hogy maga a kilépési folyamat is mennyire nehézkes volt. Más kérdés, hogy ebben fontos szerepe volt annak, hogy az EU vezetésének talán még saját maga számára is meglepő módon sikerült megtartania a tagországok egységét.

A másik stratégiai siker pedig az, hogy az uniós polgárok jogainak tiszteletben tartásán túl szinte egyáltalán nem születtek a tárgyalás során általánosítható alapelvek, szabályok – így azok a politikusok, akik saját hazájukban a kilépéssel kacérkodnak, csak annyit tanulhattak az egészből, hogy az EU részéről pikírt kiszólásokra és keménykedésekre számíthatnak. (Persze még így utólag is nehezen érthető például egy olyan helyzet, amikor Brüsszel ébreszti rá Londont, hogy a kilépési tervével megsérti az ír sziget békéjét elhozó saját békemegállapodását.)

Hasonló nyűgöt és kínos megalkuvást korábban csak egyszer láthattunk, 2015-ben a görögök esetében – ott az euróövezeti tagság kérdése körül forgott a vita, csak hogy kiderüljön, azt se olyan könnyű feladni.

A február elején induló újabb tárgyalási kör tehát elsősorban Boris Johnson kormánya számára lesz próbatétel. Bár pártja a parlamentben jelentős többséggel rendelkezik (és fő ellenfele a Munkáspárt olyan hatalmi vákuumba keveredett a decemberi választás óta, hogy a konzervatívok népszerűsége azóta is csak nő), az országrészek felől érkező nyomás megroppanthatja a Theresa May kisebbségi kormányzása után visszaszerzett politikai stabilitást.

Észak-Írországban a protestáns britek szeretik a Brexitet, de gyűlölik a Brexit-megállapodást, mert az gyakorlatilag az EU-hoz köti őket azzal, hogy a vámhatárt az Ír-sziget és Nagy-Britannia között húzták meg. A katolikus írek pedig – ha már kereskedelmileg de facto egységes lett (pontosabban maradt) a sziget – az újraegyesítés esélyét látják meg benne. A skótok meg újabb lehetőséget arra, hogy függetlenedjenek a királyság többi részétől – más kérdés, hogy ennek a gazdasági megalapozottsága finoman szólva kétséges.

Gumiabroncsok állnak egy családi vállalkozás által üzemeltetett kalandparkban az észak-ír határ közelében Jonesborough-ban. A 32 éves Mark Rice szerint senki nem tudja, mi fog történni, de a vállalkozásának kisebb forgalma volt 2019-ben, mint korábban és ennek lehet, hogy a brit uniós kilépés az oka.
©

Furcsa módon még azok a viszonylag szegényebb területek is a Brexit vesztesének érezhetik magukat, ahol a kilépést pártolók voltak többségben a népszavazáson. Walesben például azzal szembesülhetnek, hogy jelentős uniós támogatástól esnek el – a brit kormány persze újabb programokat indíthat el ennek ellensúlyozására, ám a nagy kérdés az, hogy sikerül-e megtartani a befektetői bizalmat, ezzel pedig olyan növekedési pályára állítani az országot, amelyből lehet majd költekezni.

Önmagában az az érv, hogy a britek nettó befizetői az uniós költségvetésnek, és ez a pénz most Londonban marad, nehezen értelmezhető, hiszen az EU-tagság mérlegében ennél sokkal több dolgot kell figyelembe venni: az EU csaknem félmilliárdos piaca, a City európiaca önmagában pozitívum volt eddig – Boris Johnsonnak tehát előbb a fontmilliárdokat mozgató befektetőket kell megnyugtatnia, utána jöhetnek a walesi bányászárvák.

Félsikert az EU-nak

Azt is nehéz megjósolni, hogy az Európai Unió számára mennyire hoz sikert vagy kudarcot a Brexit. Az első mélyütést mára kiheverte, ám jöhetnek még komplikációk, hiszen az mégsem múlhat el nyomtalanul, hogy egy még javában formálódó, az Egyesült Államoknál majdnem kétszáz évvel fiatalabb szövetség elveszíti egyik legfontosabb tagját.

Azt sem lehet végérvényesen kimondani, hogy a populista politikusoknak végképp elment a kedve a Nexittől, Franxittől, Grexittől, Hungxittől. Ha a britek számára öt-tíz éves távlatban sikeresnek bizonyul a kilépés, az az ő kezükben is fontos érv lehet – még úgy is, hogy jó eséllyel ennek a sikernek inkább egy világgazdasági konjunktúrahelyzethez lesz köze, nem a Brexithez.

Azt viszont már nagyjából biztosra lehet venni, hogy a kilépést ellenzőknek csalódniuk kell, amikor totális összeomlásban reménykednek. Önmagában az megnyugtatta a piacokat, hogy a felek eljutottak a megállapodásig, és minden olyan alkalomnál, amikor a kizuhanás kockázata kézzel foghatóvá vált, megvolt a szándék, hogy visszarántsák magukat a szakadék széléről.

Így most, hogy eljött a kilépés, leginkább csak abban lehet reménykedni, hogy nem húzzák a végtelenségig a tárgyalásokat, mert a sokáig tartó bizonytalanság tovább őrli az idegeit a befektetőknek, a társadalomnak, az EU-nak is – és komoly muníciót ad az Európát kívülről támadó, az instabilitásban érdekelt politikai erőknek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Tálas Andrea hvg360

Hiába az angolos távozás, a Brexitnek még nincs vége

Nagy-Britannia pénteken elbúcsúzik az Európai Uniótól. Nem marad azonban idő, hogy az EU megfogyatkozásán búsuljon a kontinens, jön ugyanis a következő királydráma: mit is jelent valójában a Brexit?

Uniós oltalmat kap a ciprusi halloumi sajt

Uniós oltalmat kap a ciprusi halloumi sajt

Félelmetes, ahogy egyszerre mozdul meg több tucat kínai robotkutya – videó

Félelmetes, ahogy egyszerre mozdul meg több tucat kínai robotkutya – videó

Miniszterelnökség: A Diákváros fel fog épülni, a Fudan Egyetem mellett

Miniszterelnökség: A Diákváros fel fog épülni, a Fudan Egyetem mellett