Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az új koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet nem oldják fel Olaszországban, a kijárási korlátozások sem szűnnek meg, de a gazdaság újraindítása elkerülhetetlenné vált Giuseppe Conte miniszterelnök szerint.
A miniszterelnök az óvintézkedések májustól tervezett enyhítéséről a La Repubblica című napilapban vasárnap megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy lehetetlenség mindenkit azonnal ismét "visszaereszteni az utcára". A járványügyi helyzet továbbra sem teszi lehetővé, hogy teljesen feloldják az országosan március 11-én bevezetett kijárási korlátozást és engedélyezzék a szabad mozgást.
Conte vasárnap vagy hétfőn jelenti be hivatalosan a február közepe óta terjedő járvány miatti óvintézkedések feloldásának részletes tervét. A korlátozásokat négy fázisban enyhítik. Az első lépés hétfőn a gépgyártás újraindítása lesz, majd az ezt követő három egymás utáni héten újabb intézkedések várhatók, köztük május közepétől a kereskedelem és vendéglátás újraindulása. A járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet július 28-ig tart.
A több mint másfél hónapja "házi fogságra" kényszerített olaszok leginkább a kijárási korlátozás enyhítését várják. "Május 4-től többet mozoghatunk, de további idő kell még ahhoz, hogy az egész országban szabadon közlekedhessünk" - hangoztatta Giuseppe Conte. Korábbi hírek szerint május 4-től az olaszok elhagyhatják lakókörzetüket, majd május 18-től a tartományok közti mozgás is engedélyezett lesz, bár a déli régiók máris jelezték, hogy nem kívánják fogadni az északi gócpontból érkezőket.
Giuseppe Conte elmondta, a korlátozások lassú és fokozatos feloldása elsősorban a gazdaság újraindulását szolgálja. "Nem húzhatjuk tovább a járványzártól különösen sújtott gazdasági ágazatok működésének szüneteltetését, ez már eddig is túl nagy tehernek bizonyult társadalmi-pénzügyi szempontból" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Arra a felvetésre, hogy az északkelet-olaszországi Veneto tartományban - amelyet februárban elsőként helyeztek vesztegzár alá - a vállalkozások negyven százaléka máris munkába állt, Giuseppe Conte jelezte, hogy a kormány "újraindulási forgatókönyve" országosan egységes, hosszú távra szóló program lesz. Nem engedhetjük meg magunknak az improvizálást és az össze-visszaságot, el kell kerülnünk egy második fertőzési hullámot - fejtette ki Conte.
Megemlítette, hogy megfelelő szabályozással újranyitják a templomokat és temetőket. Az oktatás szeptemberig tovább szünetel. A tervek között szerepel az általános forgalmi adó csökkentése vagy ideiglenes eltörlése is a családok és vállalkozások támogatására.
"Nehéz minden részletkérdésben határozni. Ha a miniszterelnök nem veszi figyelembe a szakértők véleményét, akkor arrogánsnak tartják, aki magától intéz mindent. Ha viszont a szakértőkre hivatkozik, gyengének és bizonytalannak nevezik" - hangoztatta Giuseppe Conte, hozzátéve, a szakértők adatokat és terveket sorakoztatnak fel, a döntés azonban a kormányra vár.
Conte arról biztosította az Oroszország és Kína segítsége miatt "aggódó" európai és NATO-szövetségeseket, hogy Róma külpolitikája nem változott, ami "természetesen nem a járványtól függ". A miniszterelnök sikerként értékelte az Európai Tanács e heti csúcstalálkozóját, de további gazdaságélénkítő forrásokat szorgalmazott, hangsúlyozva, hogy "minden tagállam számára egyenlő újraindulási esélyt kell adni, a magas államadósságúaknak is".
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.