Ezermilliárd forintnál is nagyobb már most az államháztartás 2020-as hiánya

A járvány miatti védekezéssel és a kevés EU-pénzzel magyarázza a Pénzügyminisztérium, hogy egy hónap alatt majdnem másfélszeresére nőtt az államháztartási hiány.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Ezermilliárd forintnál is nagyobb már most az államháztartás 2020-as hiánya

Májusban az államháztartás központi alrendszere 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit – közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai ugyanekkor 154,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 12,8 milliárd forintos többletet értek el.

A Pénzügyminisztérium két tétellel indokolta a hiányt: a járvánnyal, valamint azzal, hogy kevés EU-pénz érkezett. Május végéig 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírushoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztetőgépek költségei. Ugyaneddig összesen 486,7 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, az uniós kiadások ugyanakkor meghaladták a 967,6 milliárd forintot.
 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.