Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
16 ezer dollárt fektetett be, de 730 ezer dolláros adósságot halmozott fel a Robinhood applikációval a 20 éves egyetemista. Most kiderült, lehet, hogy csak tévedésből jelent meg ez az összeg.
Öngyilkos lett egy 20 éves amerikai egyetemista, aki 730 ezer dolláros, azaz közel 224 millió forintnyi adósságot halmozott fel a Robinhood nevű részvénykereskedő applikációval – írja a Forbes. Mint a hírt kiszúró Portfolio idézi, Alexander E. Kearns búcsúüzenetében azt írta:
Hogyan lehetett képes egy kereset nélküli 20 éves majdnem egymillió dollárnyi tőkeáttéttel kereskedni?
A fiatal 16 ezer dollárral kezdete a kereskedést, azaz 4,9 millió forinttal. Állítása szerint sosem engedélyezte a tőkeáttételt. Levelében azt is hangsúlyozta, hogy fogalma sem volt arról, hogy a díjmentes tőzsdézést kínáló applikációval mit csinál.
A Forbes egy képernyőkép alapján próbálta megérteni a történteket. Arra jutottak, Kearns opciós szerződésekkel húzhatta csőbe magát. Szerintük az sem elképzelhetetlen, hogy a 730 ezres mínusz csak átmeneti volt: miközben az egyik oldalon részvényeket vásárolt, addig a másik oldalon ugyanilyen értékben eladott, csak annak értéke az adott határidő végéig nem jelent meg egyenlegén. A fiatal egy pénzügyi területen dolgozó hozzátartozója is azt nyilatkozta a lapnak: szerinte a fiú nem is hibázhatott akkorát. Ő a Robinhood felhasználói felületét okolja a tévedésért.
Részleteket adatvédelmi okokra hivatkozva nem közölt a Robinhood a lebonyolított tranzakciókról. A lapnak arról nyilatkoztak: megrázta őket Kearns halála, és részvétüket fejezték ki családjának. A történtek miatt felülvizsgálják az applikációjuk nyújtotta lehetőségeket.
A Robinhood a koronavírus-krízis alatt 3 millió új felhasználót szerzett, többnyire olyan fiatalokat, akik soha nem foglalkoztak korábban a tőzsdével. A díjmentes kereskedést kínáló startup modelljét számos másik cég is lemásolta, most már ingyen lehet kereskedni az E-Tradenél, az Interactive Brokersnél, a Charles Schwabnál és a Merill Lynchnél is.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.