Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyomoznak a hatóságok a bedőlt beruházások miatt, de az eltűnt pénzt, amit ezekre kaptak, az önkormányzatnak kell visszafizetnie. Állami segítséget sem kap a település, pedig akad olyan falu, amelyet a költségvetését meghaladó bírság kifizetésére kapott támogatást.
Használaton kívüli gépkocsikat, üres telkeket próbál eladni a tiszatenyői önkormányzat, bár azt még a polgármester is elismeri, ha értékesítik is ezeket, az sem fedezné a közel negyedmilliárd forintos adósságukat. A 250 millió forintot még az előző településvezető idején dugába dőlt beruházások miatt kell visszafizetnie a településnek.
Állami segítséget nem kapnak, pedig volt erre volt már példa: Biharnagybajom kapott közel 500 millió forintot kapott soron kívül, hogy rendezze a rárótt, ekkora bírságot, amelyet a szennyvízberuházás miatt indult eljárás pernyertese követelt rajtuk. Hódmezővásárhelynek ezzel szemben egy év alatt 742 millió forintot kell visszafizetnie a Belügyminisztériumnak, mert az önkormányzat még 2012-ben szabálytalanul használt fel pénzt.
Tiszatenyőn, az ősszel újonnan megválasztott polgármesternek Boldog István, a választókörzet képviselője még pár hónappal ezelőtt segítséget ígért azzal, hogy leül tárgyalni a Belügyminisztérium illetékesével, hátha dűlőre jutnak, de úgy látszik, hogy a mentelmi jogától megfosztott, bűncselekményekkel meggyanúsított politikus nem járt sikerrel. Ezért kellett végül az adósságrendezést elindítani.
A kötelező feladatokra továbbra is kapja a normatívát az önkormányzat, így az illetményeket és a béreket ki tudják fizetni. A korábban megkezdett beruházások is folynak, de új programot nem indíthat a község. Az önkormányzatok ugyan pályázhatnak rendkívüli támogatásra a Belügyminisztériumhoz, de csak abban az esetben, ha folyó kiadásaiknak van híja. Több lehetőséget is megvizsgáltak, hogy állami segítséghez jussanak, de a lehetőségek tárháza az eljárást kézben tartó pénzügyi gondnok fizetésének megtérítésével gyakorlatilag ki is merül. Az adósságrendezés egyik alternatívája az lett volna, ha reorganizációs hitelt vett volna igénybe a község, akkor a kamattámogatásba szállhatna be az állam, de nagy terhet jelentett volna a kölcsön törlesztése. A jelenlegi eljárás lényegében cégfelszámoláshoz hasonlítható, csak ennek az eljárásnak a végén nem szűnik meg az önkormányzat.
A községben épült volna baromfi vágóhíd, illetve egy sertéstelep, mindkettőt a Belügyminisztérium finanszírozta. Mivel ezek vagy el sem kezdődtek, vagy nem fejeződtek be, az elutalt összeg egy részét a BM-nek kell visszautalni, ez összesen 110 millió forint. 120 millió forintot pedig azért kell az önkormányzatnak megfizetnie, mert a polgármesteri hivatal energetikai felújítása sem készült el, pedig erre is elutalták a település számlájára a 120 millió forintot.
Rejtélyes, hogy hova tűnt el a pénz: a mostani polgármester, Mező József azért nem akar nyilatkozni, mert az ügyekben feljelentést tettek, a vizsgálat pedig még folyik. A kivitelezések egy részét vállaló Dúc-Bau Kft-t nem tudtuk elérni, a cégadatokból annyi látható, hogy éveken át több tízmillió forint nyereséggel működött, de 2018-as évre már a beszámolóját sem adta le, 2019 januárja óta pedig felszámolás alatt áll. Ingóságait, ingatlanait árverezi a felszámoló, az ingatlanért alig másfél millió forintról indulhat a licit.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.