szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A belső piaci törvény miatt Brüsszel eljárást indított, egyes vélemények szerint viszont lehet, hogy csak tárgyalási taktika volt a benyújtása is.

Átírhatja a brit kormány azt a törvényjavaslatot, amely komoly felzúdulást váltott ki Brüsszelben, az ugyanis lehetőséget teremtene a Brexit-megállapodás megsértésére – írja forrásaira hivatkozva a Bloomberg. A belső piaci törvénynek nevezett jogszabály hétfőn kerül a brit parlament felsőháza elé, miközben komoly akadályt jelent az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti tárgyalásokon.

A két félnek december 31-ig kellene megállapodásra jutnia, hiszen ekkor ér véget az átmeneti időszak azt követően, hogy a britek idén január végén kiléptek az Európai Unióból. A tárgyalások azóta több területen megrekedtek, így előbb London, majd a múlt hét végén az Európai Unió vezetői is jelezték: felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy rendezetlen módon (vagyis a WTO általános szabályai alapján) bonyolítják a jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokat.

A Bloomberg emlékeztet: a tárgyalások megrekedésének egyik fő oka éppen ez a törvénytervezet, amely miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett. Az EU-nak az Észak-Írországra vonatkozó néhány pont szúrja a szemét. A brit országrész speciális helyzete (szárazföldi határa van az EU-tag Írországgal, ami most vámhatárrá válik, ám az átjárhatóságot biztosítani kell a nagypénteki békemegállapodás értelmében az ír sziget két fele között) már a kilépési megállapodás elfogadását is hosszú ideig akadályozta. A megszületett kompromisszum komoly előjogokat biztosít az uniónak, a brit kormányfő ezeknek a felülírására adna lehetőséget. A felsőház nem az egész törvényt vetheti el, hanem az erre irányuló passzusoknak a kivételét várhatja el a kormánytól a Bloomberg információi szerint.

A portál ugyanakkor azt is megjegyzi: egy forrása szerint maga a törvény is csupán egy tárgyalási taktika az EU-val szemben. A két félnek a korábbi menetrend szerint múlt péntekig kellett volna lezárni a tárgyalásokat, mostani állás szerint az utolsó lehetséges időpont egy megállapodás elfogadására október vége–november eleje, hogy utána még az Európai Parlament és az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács is áldását adhassa rá.

Michael Gove, a Johnson-kormány kabinetirodáját vezető miniszter egy hétvégi interjúban arról beszélt: amíg korábban kétharmados esélyt látott arra, hogy meglesz a megegyezés, ma már kevésbé derűlátó.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Demeter Szilárd már az Origo-cikk előtt nácizott egyet

Demeter Szilárd már az Origo-cikk előtt nácizott egyet

Így ért a világ tetejére Maradona – a 86-os vb filmjével emlékeznek a futballzsenire

Így ért a világ tetejére Maradona – a 86-os vb filmjével emlékeznek a futballzsenire

Súlyos büntetés várhat a brit telekommunikációs cégekre, ha Huawei-eszközt használnak

Súlyos büntetés várhat a brit telekommunikációs cégekre, ha Huawei-eszközt használnak