Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.
Kisebb megrökönyödést okozott, amikor egy novemberi törvénymódosító javaslatból kiderült, hogy a februárig még Szent István Egyetem néven futó intézmény fenntartására létrehozott alapítvány lesz a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. 84 százalékos tulajdonosa. Ez a kft működteti a Grassalkovich-kastélyt, hol nyereséggel, hol veszteséggel – nehezen volt elképzelhető, miért venné a nyakába ezt a feladatot egy több tízmilliárd forinttal gazdálkodó egyetem fenntartója. A törvényből azonban az is kiderült, hogy azért került a működtetés a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Alapítványhoz, mert egy laza kézmozdulattal a királyi kastélyt is nekik ajándékozta a kormány.
A gödöllői kastély ezzel kikerült a – nemzeti vagyonról szóló 2011-es törvény megfogalmazása szerint – nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek sorából. E műemlékeket először 1997-ben listázták, s egy paragrafusban kimondták, hogy ezeket „kizárólagos állami tulajdonban kell tartani”. Az első Orbán-kormány által alkotott kulturális örökségi törvény is átvette ezt a szabályozást, s a műemléklistát tartalmazó melléklet azt kapta címének, hogy Az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékek és műemlékegyüttesek jegyzéke. A 2010-es nagyarányú győzelem után a műemlékeket a nemzeti vagyon körébe sorolták, ám a lista címe már az lett, hogy Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek. Az akkor kevés feltűnést keltő változtatás tehát már nem utal az állam kizárólagos tulajdonára, s lehetővé teszi, hogy kétharmados támogatással mazsolázgatni lehessen az épületek közül.
Az igazi haddelhadd tavaly kezdődött, amikor sorozatban adta át a kormány ingyenesen a műemlék épületeket. Az év vége felé aztán átszakadt a gát, sorban jöttek azok a törvények, amelyekkel a kastélyokat és épületeket lehúzták a kizárólagosan állami tulajdonú műemlékek listájáról.
A cikk teljes terjedelmében az e heti HVG hetilap Magyarország rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.