Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Van, ahol milliós összeget vehet fel a vezető - derült ki a közérdekű adatigénylés után. Nem mindenki tesz így, Varga Judit miniszter például nem vesz fel pénzt a kuratóriumi elnöki poszt után.
Közérdekű adatigénylést adott be a DK az Állatorvosi-, a Miskolci-, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János-, a Soproni-, a Széchenyi István és a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványainak, hogy megtudja: mennyit keresnek az alapítványok kuratóriumi elnökei és felügyelőbizottsági tagjai.
Oláh Lajos közleménye szerint bár több alapítvány megtagadta a válaszadást (amiért perelnek), a kiadott dokumentumokból kiderült, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke, egyben Oláh megfogalmazása szerint "a NER egyik kedvenc ügyvédje", Böszörményi Nagy Gergely havi 1.205.000- Ft díjazásban részesül a munkájáért, de kuratóriumi tagként Scheer Sándor, a Fradi Aréna kivitelezője és Kopek Gábor miniszteri biztos szintén ennyi pénzt vihet haza.
A Professzorok Batthyány Körének elnöke, Náray-Szabó Gábor sem járt rosszul a Marek József Alapítvány kuratóriumi elnöki posztjával: ő és kuratóriumi tagjai összesen 7,5 millió forintot keresnek havonta.
A DK közleménye szerint a Soproni Egyetemért Alapítványtól kikért szerződésekből az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumi tagja, Zambó János Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Csóka Lajos Péter, a FAO Erdészeti Bizottságának elnöke és Dr. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója ugyan nem kap tiszteletdíjat a munkája után, de Oláh szerint "politikai befolyást gyakorolnak ezekben a felsőoktatási intézményekben."
A Felügyelő Bizottság elnöke, Tóth Gábor, egyben az Ipolyerdő gazdasági és termelési vezérigazgató-helyettese, Macsek Lajos, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója és Szabó István, az OTP Agrárágazati Igazgatóságának ügyvezető igazgató-helyettese szintén nem kap díjazást munkája után, ahogy Varga Judit miniszter, a miskolci egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke sem.
A miskolci kuratóriumi tagok közül azonban Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója és Marie-Theres Thiell havi bruttó 1 millió forintot vihet haza, a felügyelőbizottsági tagok közül pedig Hornyák Lóránd, az OT Industries Zrt. (MOL) felügyelőbizottsági tagja és Rózsahegyi Ferenc, Sátoraljaújhely aljegyzője havi 800 ezer forintot keres.
Pontosítás: Marie-Theres Thiellről a DK azt közölte, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ igazgatósági elnöke, azonban egy éve nem tölti be ezt a pozíciót. A cikket ennek megfelelően pontosítottuk.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.