Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Akkora az ország adóssága, hogy fogalmuk sincs, miből rendezik a helyzetet. Az ENSZ közben humanitárius katasztrófára figyelmeztetett.
Srí Lanka teljes gazdasági összeomlását jelentette be szerdán a szigetország miniszterelnöke a törvényhozásban.
Srí Lankán sokkal nagyobb a baj a gáz-, a víz- és az áramellátásban jelentkező nehézségeknél, a gazdaságunk teljesen összeomlott”
– közölte Ranil Vikremeszinge.
A pénzügyminiszteri posztot is betöltő Vikremeszinge figyelmeztetett arra is, hogy az országnak – az olajipar súlyos, mintegy 700 millió dolláros (több mint 260 milliárd forintos) adóssága miatt – nincs elég pénze üzemanyagimportra. „Úgy tűnik, zuhanórepülésben vagyunk” – fogalmazott.
Bejelentette egyúttal, hogy csütörtökön magas rangú indiai, a jövő héten pedig amerikai delegáció érkezik a szigetországba, hogy támogatásokról egyeztessenek, illetve úgy vélte, optimizmusra adnak okot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) e héten Srí Lankába érkezett küldöttségével zajló megbeszélések is az ország adósságának átütemezéséről.
Emellett donorkonferenciát szerveznek India, Kína és Japán részvételével. „Nem egyszerű feladat talpra állítani egy országot, amelynek teljesen összeomlott a gazdasága” – fogalmazott Vikremeszinge.
A 22 milliós ország az 1948-as függetlenné válása óta nem élt át a mostanihoz hasonló gazdasági válságot, amely egyebek között élelmiszer- és gyógyszerhiányban, illetve a száguldó inflációban nyilvánul meg. Srí Lanka már szinte benzin nélkül maradt, és más üzemanyagokból is akut hiány mutatkozik, a szigeten mindennaposak a tüntetések. Colombo továbbá felfüggesztette a 2026-ig visszafizetendő 25 milliárd dollárból idén esedékes mintegy 7 milliárd dollárnyi külföldi hitel visszafizetését is. Az ország teljes külföldi adóssága 51 milliárd dollár.
Az ENSZ humanitárius katasztrófára figyelmeztetett.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.