Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A gazdaságfejlesztési miniszter azt is elárulta: 10 eurós csökkenést terveznek a rendszerhasználati díjaknál az ipari energiafelhasználók esetében.
„Az év végéig le szeretnénk zárni az adásvétel aláírását”, az ár miatt pedig "nem fogunk szégyenkezni" – mondta a Budapest Airport közelgő megvásárlásáról Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádióban. Nagy Márton szerint a felvásárlással „jól haladunk”, de még meg kell egyezni a vételárról, a feltételekről és ki kell egyezni a repülőtér hitelezőivel is.
A gazdaságfejlesztési miniszter beszélt arról is, hogy több mint 10 eurós csökkenést terveznek a rendszerhasználati díjaknál az ipari energiafelhasználók esetében, és mivel versenyképességi kérdésről van szó, és nálunk az egyik legdrágább ez a tétel, ezért júniusban felülvizsgálják a díjazást.
Az árcsökkentésről pénteken Orbán Viktor is beszélt, a miniszterelnök a VOSZ ünnepi rendezvényén azt közölte: erről döntött a kormány, de nem árult el részleteket.
Beszélt arról is, hogy a fogyasztás és a gazdasági növekedés visszaállításához vissza kell térni a 4-5 százalékos reálbér-növekedéshez, de ezt a vállalatoknak ki is kell termelni, addig pedig a fogyasztás meglendüléséhez viszont kell a 10-12 százalékos emelés.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.
Azt még nem tudni pontosan, hogy mi célja vele.