Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A miniszter elmondta, hogy a kormány energetikai koncepciója a nukleáris és a megújuló energiára épül, de az orosz gázt sem lehet kihagyni.
A zöldenergia előállításának növelésére összpontosítunk, mert a zöldenergia a magyar gazdaság jövője – mondta Lantos Csaba az energiaügyi miniszter a Mandinernek. Lantos szerint az elektromos áram terén a második paksi erőmű működése után elkövetkezhet az, hogy önellátásra leszünk képesek, azzal, hogy lesznek olyan időszakok, amikor importálunk és lesznek olyanok, amikor exportálunk.
A koncepció Lantos szerint két elemre épül: a nukleáris és a megújuló energiára. Előbbihez szükség van a Paks 2 beruházás befejezésére és a meglévő blokkok üzemidejének várhatóan húszéves meghosszabbítására. Arra a kérdésre, hogy az orosz-ukrán háború miatt nem került-e veszélybe a bővítés, a miniszter leszögezte: Paks 2 az Európai Unió jóváhagyását bíró nemzetközi projekt, a munkálatokat épp most egy német-amerikai cég végzi. ”A 2030-as évek első felében az új reaktoroknak működésbe kell állniuk” – jelentette ki.
Az áramszükséglet másik felét a kormány megújuló energiahordozókból tervezi megoldani, alapvetően napenergiával. Megnyílt ugyanakkor a lehetőség a szélerőművek létesítése előtt, az ipari beruházók egy új csatlakozási pont köré telepíthetnek a jelenlegi 330 megawattot többszörösen meghaladó új kapacitást a Kisalföldön. A legfontosabb azonban a napenergia, Lantos szerint már működik 6100 megawattnyi kapacitás, amit eredetileg 2030-ra terveztek. A hozzávetőleg 3500 ipari létesítmény mellett ez nagyjából 260 ezer háztartási kiserőművet jelent.
Bejelentette: a Napenergia Plusz folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból. Nekik is lehetőségük lesz támogatással energiatárolót beszerezni, így ők is félre tudják tenni, hatékonyabban használhatják fel az általuk megtermelt áramot.
Lantos kitért az orosz gáz kérdésére is. „Itt szeretném megcáfolni azt a közkeletű tévedést, miszerint a kormány drágán veszi az orosz gázt. Ez nem igaz. A magyar határig ilyen áron senki mástól nem tudnánk földgázt vásárolni. Ez tény” – közölte a miniszter, aki szerint eközben elindult a diverzifikáció is. Érkezik LNG-gáz Krk-szigetéről Horvátországon keresztül és jön a gáz Románia felől is, a szükségleteink mintegy húsz százalékát pedig itthon termeljük ki. “De fizikailag, a régió infrastrukturális adottságai miatt és tengerpart hiányában jelen állás szerint lehetetlen kihagyni az orosz forrást ilyen áron” – tette hozzá.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.