Miért esnek a termékenységi mutatók szerte a fejlett világban akkor is, amikor a kormányok sok erőt tesznek ennek a trendnek a megfordításába? Erről tartott előadást a közgazdasági Nobel-díjas James Heckman a Budapesti Corvinus Egyetemen, amikor megkapta az egyetemtől a Doctor et Professor Honoris Causa címet.

Egy kis történelmi kitekintéssel indított: egészen az 1800-as évek elejéig 0,2-0,3 százalékkal nőtt évente a világ népessége, az ipari forradalommal kezdett el megugrani, a csúcsát pedig a XX. század közepén érte el, amikor évente 2,5 százalékkal éltek többen, azóta újra csökken. De ez nem csak azt jelenti, hogy hirtelen előbb sokkal több gyereket kezdtek el vállalni az emberek, majd ez a trend egyszer csak megfordult. Sőt: a világ sok országában először azért nőtt nagyot a népesség (Európában a XIX., Ázsiában inkább a XX. században), mert az egészségügy óriásit javult, úgyhogy sokkal kevesebben haltak meg – ezt követte időben az, hogy kevesebb gyereket kezdtek el vállalni. És ezt követte az is, hogy nem csak kevesebb gyereket vállalnak az emberek, mint a pár generációval korábbi elődeik, hanem később is.

A közgazdászprofesszor arról beszélt: egyre több olyan megállapítást kell újragondolni, amit eddig alapvetésnek gondolt a tudomány. Azt például már nagyon régen levezették, hogy ha a nők jobb oktatást és ezzel jobb munkalehetőségeket is kapnak, akkor kevesebb gyereket vállalnak. Csakhogy az 1980-as évektől azt látjuk, hogy ez a trend megfordult sok fejlett országban. Németország, Franciaország és az Egyesült Államok is azt mutatja, hogy a diplomás és jól kereső nők termékenységi mutatói egyre magasabbak, mint a kevésbé jól képzetteké.

Ennek pedig az lehet az egyik oka, hogy egyre több olyan házasságot kötnek, ahol mindkét fél messzire jutott az oktatásban – az 1970-es években nem sok statisztikailag kimutatható kapcsolat volt a férjek és a feleségek iskolai végzettsége között, mostanra már teljesen általános az, hogy diplomás nő diplomás férfival házasodik össze. Ez pedig nem csak azt hozza magával, hogy az ilyen háztartások anyagi helyzete jobb azokénál, ahol csak az egyik felnőtt képzett, hanem azt is, hogy egyre több olyan nő van, aki tudja, hogy nincs rászorulva a férje fizetésére. Márpedig aki ilyen helyzetben van, az bátrabban dönt úgy, hogy gyereket vállal, hiszen ha minden kötél szakadna, fel tudná nevelni egyedül is.

Az is új fejlemény, csak épp a gyerekszám csökkenése felé mutat, hogy egyre több fiatal gondolja úgy, a gyerekeik generációjának már rosszabb lesz a jövőképe, mint az övék. Eközben pedig a huszonévesek egyre nagyobb része nem tudja megengedni magának azt, hogy elköltözzön a szüleitől, ami szintén nem segíti a saját család alapítását. Ha magasabb népesedési mutatót akarunk, akkor ezen is változtatni kell.

De mi mást tehet az állam és a társadalom azért, hogy növekedjen a gyerekvállalási kedv? Amikor lebontották a termékenységi mutatókat a különböző háztartástípusokra, találtak egy nagyon fontos összefüggést:

szignifikánsan nagyobb a gyerekvállalás, minél inkább kiveszi az apa is a részét a gyerekekkel kapcsolatos feladatokból.

Ami pedig az államot illeti, kimutatható, hogy kormányzati költéssel megnövelhető a gyerekvállalási kedv. De nem arról van szó, hogy a szülés után adott pénzért szeretnének emberek több gyereket, hanem annál magasabbak a termékenységi mutatók, minél több pénzt szán a kormány a bölcsődékre, óvodákra és a kisgyerekek oktatására.