Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint ötödével csökkent az épületek építésének mennyisége, a megkötött új szerződések volumene is a felére esett vissza, ami 2025-re sem ígér túl sok jót.
2024 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – olvasható a KSH gyorsjelentésében. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt az októberitől.
2024 novemberében az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 22,4, az egyéb építmények építésénél 3,7 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 12,2 százalékkal bővült.
A megkötött új szerződések volumene 51,1, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,9, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 57,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest. Ez a szám azért is riasztó, mert az augusztusi jelentésben a szerződések volumene még csak 22 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbihoz képest, magyarán az építőipar egyre kevesebb megrendelést képes tető alá hozni. Azóta gyakorlatilag minden hónapban egyre rosszabb a helyzet.
Minimálisan biztató hír ugyanakkor, hogy az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,7%-kal nagyobb volt a 2023. novemberinél.
2024 első 11 hónapjában az építőipari termelés volumene 0,5 százalékkal bővült a megelőző (eleve rémesen teljesítményt hozó) év azonos időszakához képest.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.