Új vezetőt nevez Nagy Márton az Államadósság Kezelő Központ élére

Az eximbankos Hoffmann Mihály váltja a vezérigazgatói poszton az azt 2019 óta betöltő Kurali Zoltánt.

  • HVG
Új vezetőt nevez Nagy Márton az Államadósság Kezelő Központ élére

Februártól Hoffmann Mihály vezeti az az Államadósság Kezelő Központot, kinevezéséről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntött. 

Hoffman Mihály eddig az Eximbank pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, korábban 17 éven keresztül a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott, kezdetben költségvetési, adósságfinanszírozási, makropénzügyi témákkal foglalkozott, majd a a jegybanki devizatartalék stratégiai kérdései, a monetáris politikai eszköztár, illetve a kockázatkezelés területén szerzett szakmai tapasztalatokat – írják róla a kinevezésről szóló NGM-közleményben.

Az Eximbeli pozícióját 2,5 éve tölti be, itt többek között a forrásbevonási területet is felügyelte, amelynek keretében a hazai finanszírozási lehetőségek kiaknázása mellett több sikeres nemzetközi devizakötvény-kibocsátás megvalósításával is hozzájárult az Eximbank mérlegének dinamikus bővüléséhez, a hitelezés beindításához, a magyar vállalkozások támogatásához és a fenntartható gazdasági növekedéshez.

Az ÁAK-t 2019 óta vezető Kurali Zoltán lelkiismeretes munkáját megköszönte a miniszter.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.