Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Azóta a kutyaszánhúzó versenyen való részvételt is lemondták.
A dán TV2 csatorna arról számolt be, hogy amerikai tisztviselők házról házra jártak Grönland fővárosában, Nuukban, hogy találjanak egy családot, amelyik vendégül látná J. D. Vance alelnök feleségét, de senki nem volt hajlandó erre. Egy nuuki utazási iroda pedig a Facebookon azt írta: megkeresték őket az amerikai konzulátusról, hogy Usha Vance meglátogathatná-e őket. Először azt válaszolták, hogy mindenkit szívesen látnak, de aztán átgondolták a dolgot, és arra jutottak, hogy nem tudják elfogadni a látogatás mögött rejlő szándékot, ezért lemondták a vizitet. Minderről a USA Today írt.
A fagyos fogadtatás ellenére J. D. Vance bejelentette: ő is csatlakozik feleségéhez, és vele utazik pénteken Grönlandra. Időközben azonban változott a terv, és nem kutyaszánhúzó versenyt néznek meg, ahogy azt eredetileg tervezték, hanem az Egyesült Államok Űrerejének pituffiki bázisára utaznak. Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter ezt pozitív fejleménynek nevezte.
Mute Egede grönlandi kormányfő agresszív nyomásgyakorlásnak, hatalomdemonstrációnak nevezte az amerikai alelnök feleségének korábban tervezett látogatását, és lehetséges utódja, Jens-Frederik Nielsen is tiszteletlenségnek tartja az amerikai lépéseket. Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után felvetette, hogy megvásárolja Grönlandot Dániától, de azóta a sziget megszállását sem zárta ki.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.