Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hatóság arra buzdítja az utasokat, hogy továbbra is éljenek panasszal, ha a légi közlekedés során jogsérelem éri őket.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a légi utasokat megillető fogyasztói jogok érvényesülésének ellenőrzésére – olvasható a hatóság közleményében.
A kezdeményezés célja, hogy az utasok nagyobb biztonságban és kiszámíthatóbban vehessék igénybe a légi közlekedést, illetve hogy egységes és átlátható tájékoztatást kapjanak panaszaik kezeléséről.
„A korábbi évek nyári időszakaiban tapasztalt, gyakran kaotikus repülőtéri állapotokhoz képest a 2024-es év őszi időszakában jelentős javulás volt megfigyelhető a magyarországi repülőtereken. A járatkésések és járattörlések száma érezhetően csökkent (…) Ugyanakkor a légi közlekedéssel kapcsolatos problémák – például késések, járattörlések, panaszkezelési nehézségek – továbbra is előfordulnak” – írják.
A hatóság szerint ezért a légiutasok jogainak hatékony védelme érdekében így további célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre van szükség. A fogyasztói jogok hatékony érvényesítése érdekében a tavalyi évben rendkívüli témavizsgálat indult, melynek keretében 106 bejelentés érkezett a légi utasok jogainak megsértésével kapcsolatban.
A panaszok túlnyomó többsége (a bejelentések 86%-a) három órát meghaladó késésre vonatkozott, de sok esetben járattörlés miatt fordultak a hatósághoz a fogyasztók. Az illetékes kormányhivatal által lefolytatott eljárások többségében a légitársaság elismerte kártalanítási kötelezettségét és megfizette az utasokat megillető összeget, így szankció alkalmazására nem került sor.
Dr. Német-Weingartner Lilla a vizsgálat kapcsán kiemelte, hogy „a vizsgálatsorozat célja, hogy a légitársaságok működése átláthatóbbá, a panaszkezelés hatékonyabbá, a fogyasztói jogérvényesítés pedig gyorsabbá váljon. Arra biztatjuk az utasokat, hogy problémáikat bátran jelezzék az NKFH vagy a kormányhivatalok felé, hiszen ezek a visszajelzések fontos alapját képezik a jogsértések feltárásának és megszüntetésének.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.