264 millió euró, vagyis mostani árfolyamon több mint százmilliárd forint állami támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság a Sunwoda nyíregyházi akkumulátorgyárának felépítésére – tájékoztat a testület csütörtöki közleménye, amelyet a Telex vett észre.
Az EB szövege szerint a 2023-ban bejelentett beruházás teljes költsége 1,43 milliárd euró (több mint 560 milliárd forint), mely közvetlenül 2500 munkahelyet teremt a régióban, közvetetten pedig még több mint 470-et.
A Bizottság megvizsgálta a projektet, és úgy látta, hogy az összhangban van az uniós szabályokkal, és különösen az Európa legelmaradottabb térségei gazdasági fejlesztését célzó törekvésekkel.
Az EB szerint továbbá a támogatás szükséges és megfelelő, valamint ösztönző hatással is bír, mivel a kedvezményezett az állami támogatás nélkül nem az Európai Gazdasági Térségen belül valósította volna meg a projektet. Végül a Bizottság megállapította, hogy az intézkedés arányos, mivel a magyarországi beruházás elindításához szükséges minimumra korlátozódik.
Nyitóképünk 2023 júliusában készült, amikor Szijjártó Péter bejelentette a Sunwoda beruházását.