Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Tíz után pedig sört sem.
Különös szabályozást vezettek be München egyetemi városnegyedében: a kései nyitvatartású boltok este nyolc óra után nem árusíthatnak chipset, este tíz után pedig sört – írja a német Stern című lap.
A szabályozást azzal indokolják, hogy a helyi lakók hevesen panaszkodtak a zajra, a szemetelésre és az alkoholfogyasztással járó rendzavarásra. A lap szerint a Ludwig Maximilian Egyetem környékét nyüzsgő éjszakai élet jellemzi az ott fellelhető bároknak és éttermeknek köszönhetően. A szabályozás érzékenyen érinti a boltok tulajdonosait.
A legtöbb eladásom este 10 óra után történik. Amikor a többi bolt már bezárt, akkor indul be igazán az üzletem
– mondta a portálnak Shivan Beseh, az egyik érintett bolt tulajdonosa.
A kerületi közigazgatási hivatal (KVR) tisztázta, hogy nem új keletű szabályozásról van szó, a rágcsálnivalók árusításának korlátozásával már eddig is az volt a cél, hogy az emberek kevesebbet nassoljanak, és inkább az egészségesebb étkezés felé nyissanak.
Bajorországban a törvények értelmében este nyolckor minden üzletnek be kell zárnia, kivéve, amelyek egyben kocsmaként is üzemelnek, és palackozott sört, alkoholmentes italokat, dohányárut és édességeket is árusíthatnak. A választék azonban korlátozott és ennek nem része a chips.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.