Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A jegybank negyedévenként frissülő nyilvános adatbázisban gyűjti össze a lakosság számára adódó lehetőségeket.
A Magyar Nemzeti Bank ezentúl ezen a felületen negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját, hogy könnyebben lehessen megtalálni a legolcsóbb lehetőséget, illetve hogy erősítse a bankok közti piaci versenyt.
A számlacsomagok éves pénzforgalmi költségeit az MNB 7 ügyféltípusra számítja ki. A publikáció tartalmazza az összes hazai bank jelenleg forgalmazott szolgáltatáscsomagját, az ügyfelek minden fizetési szokás esetén több mint 60 számlacsomag közül választhatnak. Az összes fizetett díjat figyelembe véve jelentős, akár tízszeres, több tízezer forintos különbségek is vannak az azonos fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek éves pénzforgalmi költségei között.
Az MNB megítélése szerint az ügyfelek jelentős része még mindig drága számlacsomagot használ, pedig minden ügyféltípusnál elérhető már évi néhány ezer forintos költséggel használható teljes értékű számlacsomag, amely minden lényeges szolgáltatást tartalmaz.
Az MTI által idézett közleményben kiemelték: az MNB és a Magyar Bankszövetség megállapodása szerint mindenki számára elérhető egy ingyenes alapszámla mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban 4 százalék alá nem csökken. Ez az alapszámla minden lényeges pénzforgalmi szolgáltatást tartalmaz.
Egy számláját vegyesen használó ügyfél, aki jövedelmének körülbelül felét készpénzzel, felét pedig elektronikus fizetéssel költi el, már évi 2200 forintért is találhat magának számlát. Egy digitális ügyfélnek, aki a lehető legtöbb helyzetben elektronikusan fizet, akár 0 forint is lehet az éves banki költsége – hívták fel a figyelmet.
A banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfelek január 31-éig kapták meg egyéni éves díjkimutatásukat hitelintézetüktől. A díjkimutatás tartalmazza a bankszámlához igénybe vett szolgáltatásokat, tranzakciókat és azok díjait, így azok alapján könnyen megismerhetik az ügyfelek saját éves költségeiket. Ezeket egyszerűen összehasonlíthatják az MNB által publikált számlaköltségadatokkal. Amennyiben pedig részletesebben is megismernék a fizetési szokásaikhoz illeszkedő ajánlatokat, az MNB Bankszámlaválasztó alkalmazásában személyre szabott számításokat készíthetnek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A klímaváltozás segíti a túlélésüket.
Ez a magyar bankbetétek hetede-nyolcada.
Az ügyvezető a miniszterelnök lánya maradt.