Tetszett a cikk?

Észak-Korea politikai foglyokat küldött gázkamrákba, hogy vegyi fegyvereket teszteljen rajtuk – hangzott el a BBC televízió oknyomozó riportjában.

Egy volt észak-koreai börtönőrnek a műsorban elhangzott állítása szerint egész családokat küldtek a gázkamrába, s ezzel a halálba, mialatt a politikai vezetést szolgáló tudósok figyelték őket. Mindezt azok a hivatalos észak-koreai dokumentumok is alátámasztják, amelyek szerint rabokat kémiai és biológiai fegyverek tesztelésének vetettek alá - jelentette a BBC riportja.



A Gonosz közelében címet viselő dokumentumfilm az emberi jogok megsértésének mindeddig legsúlyosabb vádját emeli az észak-koreai rezsim ellen, amelyről George Bush amerikai elnök egykor azt mondta: része a „Gonosz tengelyének”.



Az emberi jogi szervezetek szerint több mint 100 ezer embert tartanak fogva fegyenctelepeken Észak-Koreában a Kim Dzsong Il rezsimjével szembeni ellenérzésük miatt. Emigránsok beszámolói szerint a kínzások, kivégzések, kényszerabortuszok mindennaposak. Gyakran egész családokat visznek fegyenctelepekre, ha egyetlen családtagot bűnösnek találnak.



Korábban emberi jogi szervezetek azzal vádolták a nemzetközi közösséget, hogy szemet huny a 22 millió embert érő embertelen bánásmód felett, míg a kommunista rezsim nukleáris fegyverei után kutat.
Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni