„Nyugalom és biztonság van az országban, a karikatúrabotrány régen lecsengett” – nyugtatgatta jó egy hete a hvg.hu tudósítóját az üzbég határhoz közeli Hajratán település hírszerzési főnöke, Akhbar Khan, aki – némileg ellentmondva saját magának – felfegyverzett testőrök kíséretében érkezett az irodájába.

Az elmúlt hetekben több, aggodalomra okot adó eseménynek lehettünk tanúi Afganisztánban. Ismeretlen fegyveresek zsoldosként dolgozó nepáli elitharcosokat és mérnököket raboltak el, olasz segélyaktivisták haltak meg rejtélyes körülmények között a fővárosban, és - ugyancsak Kabulban - járőröző magyar katonák gépkocsija mellett robbant házi készítésű bomba.

És ezek csak a nyilvánosságra került esetek. A viszonylag békésnek számító észak-afganisztáni Mazar-i-Sarifban is voltak incidensek. „Nemrég egy koreai segélyaktivista házaspár esett be hozzánk kétségbeesetten. Nem tartották be a biztonsági előírásokat és a városban rosszfiúkkal futottak össze. Mindkettőjüket megerőszakolták. Mit tehettünk volna? Nem a mi dolgunk rajtuk segíteni” – mesélte a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő, magas rangú ENSZ-diplomata.

A karikatúrabotrány érzékenyen érintette az afgánokat, a helyi médiumoknak köszönhetően a gúnyrajzok híre még a legeldugottabb falvakba is eljutott. Ám ezeken az isten háta mögötti településeken járva sem tapasztalni azt, hogy a muszlimokat sértő karikatúrák miatti keserűség általános nyugatellenességbe csapott volna át. Az emberek általában véve kedvesek, nyitottak, ugyanakkor nem titkolják: vannak közöttük olyanok, akik árthatnak a külföldieknek. „Lehet, hogy nem terroristák, csak közönséges bűnözők, akik egy pénzes zsákot látnak minden nyugatiban, ezért rabolják el őket. A külföldi újságírókról pedig sokan azt gondolják, kémkedni vannak itt” – magyarázta tolmácsunk, aki óva intett bennünket attól, hogy újságíró kollégáimmal egy Kabulon kívüli teaházban szálljunk meg éjszakára, a helybéliekkel közösen. Igaz azonban, hogy ha a merényletek, emberrablások, gyilkosságok szóba kerülnek, a legtöbb afgán nem a honfitársaira, hanem Pakisztánra mutogat. És nemcsak az utca emberei gondolkodnak így, hanem vezető politikusok is.

Mohamed Atta © Belényi Dániel

„Az ország destabilizációja Pakisztán érdeke. Iszlámábádnak fontos, hogy Afganisztán ne erősödjön meg, mert akkor Kabul szabotálhatja annak a földgáz- és kőolajvezetéknek a megépítését, amely a tervek szerint Türkmenisztánból vagy Kazahsztánból, de Afganisztánon keresztül érkezne Pakisztánba. Netán bármikor elzárhatja azt, ha majd megépül” – fejtegette a hvg.hu-nak Mohamed Atta, az észak-afganisztáni Balkh tartomány kormányzója.

A korábban hadúrként tevékenykedő Atta gazdasági érdekekre alapozott álláspontját geopolikai érvekkel is megfejelte: eszerint a pakisztáni vezetés úgy véli, ha háború törne ki India és Pakisztán között, csak egy gyenge és Pakisztán-barát állam bizonyulna megfelelő hátországnak a számukra.

Hogy valós félelmen alapul-e Atta feltevése, nem tudni, de tény: őt sem kerüli el a veszély. Két hete sincs annak, hogy egy magát újságírónak kiadó, Pakisztánból érkező, de mali állampolgárságú merénylő az ő szépen berendezett, légkondicionált rezidenciáján akarta működésbe hozni a ruhája alatt elrejtett pokolgépet. A hírszerzés azonban – legalábbis a kormányzó elmondása szerint – már jóval az akció előtt értesült a tervezett merényletről.

„Szándékosan hagyták, hogy az illető átmenjen az első ellenőrzési ponton és csak a másodiknál fogták le, nem messze az irodámtól. Óriási szerencsénk volt, hogy a merénylő nem hozta működésbe a szerkezetet, miközben a biztonságiak ráugrottak. Pedig csak össze kellett volna nyomnia a mellényét, máris felrobban” – avatott be a részletekbe a célpont.

Ex-máktermelők közt © Belényi Dániel

Míg a politikusok és a külföldiek a testi épségükért, a nagyrészt nyomorban, gyakran a vizet és az elektromos áramot is nélkülöző többség a jövőjéért aggódik. Ugyan örülnek annak, hogy gyermekeik iskolába járhatnak, és nem verik őket véresre, ha a pénteki ima idején a mecset helyett az utcán mászkálnak, mégis úgy érzik, a tálib rezsim összeomlásával nem lett jobb a sorsuk, a közbiztonság pedig határozottan jobb volt a tálibok idején.

Szakértők szerint a bizonytalanságot a 29 milliós ország lakosságának az a két százaléka gerjeszti, akik vagy vallási fanatikusok és a tálib rezsim hívei, vagy kimaradtak a hatalom újrafelosztásából. Kérdés azonban, hogy az elégedetlenség miatt ez a két százalék nőhet-e majd.

Leginkább a máktermelők panaszkodnak, akik még a tálib rezsim alatt is aktívan részt vehettek az ópiumüzletben, amely tavaly az ország GDP-jének 52 százalékát adta. Afganisztánban több mint 300 ezer háztartás és legalább 2 millió ember érdekelt a kábítószerpiacban. Főleg az írástudatlan máktermelő falusiak megélhetését veszélyezteti az a program, amelynek keretében a központi kormányzat utasítására 2004-től szisztematikusan irtják a mákföldeket. „Nem az a baj, hogy abba kellett hagynunk a máktermelést, hanem az, hogy az állam - ígérete ellenére - nem nyújt alternatívát. Nem adott eszközöket, hogy mást termeljünk, így hát most nyomorgunk” – fakadt ki a hvg.hu-nak a Mazar-i-Sariftől mintegy 30 kilométerre fekvő Dehrazi falu közösségének vezetője.

Az elmúlt években a drogfüggők száma is nőtt. „A tálib rezsim bukását követően külföldről hazatért afgánok 25 százaléka kábítószerfüggő, és egyre növekvő számuk komoly kihívás az államnak” – mondta a hvg.hu-nak Reto Stocker, a Nemzetközi Vöröskereszt kabuli irodájának helyettes vezetője.

A kábítószerüzletben valamilyen úton-módon mindenki érdekelt, beleértve a kormányzókat, sőt magát az elnököt is – állította a hvg.hu-nak a már korábban említett ENSZ-es forrásunk, aki szerint az exportra szánt ópium legnagyobb részét Türkmenisztánon keresztül csempészik ki az országból és juttatják el Moszkvába, majd onnan az oroszországi és európai piacokra. Az Afganisztán más részein – például a kevésbé ellenőrzött déli régiókban - termelt ópium pedig Pakisztánon és Iránon át tavozik.

Mihelyst a kábítószer kijut Afganisztánból, már tízszer annyit ér, s ugyanilyen mértékben nő minden egyes határátlépésénél. Ritkán, de előfordul, hogy az országon belüli kisebb fegyveres összecsapások a kábítószerpiac szereplői, például a sápot leszedő vagy a csempészésben részt vevő rendőrök közötti érdekellentét miatt robbannak ki.

Több, Afganisztánban tevékenykedő, neve elhallgatását kérő forrás állította, hogy a drogproblémához eddig egyik hatalmon lévő erő sem mert hozzányúlni. Elizabeth Bayer, az ENSZ drogkérdésekkel foglalkozó kabuli irodájának szóvivője szerint ennél azért árnyaltabb a kép. „A kábítószerbiznisz összefügg a terrorizmussal, a bűnözéssel és számos más problémával, ezért a nemzetközi szervezeteknek elemi érdekük, hogy leszámoljanak vele. A kormánynak pedig azért érdeke, mert függ a nemzetközi szervezetektől, s elveszítheti azok bizalmát, ha a kérdésben nincs előrelépés” – véli Bayer.

Több civil szervezet kifogásolja, hogy az Amerika-barát Karzai-kormány nem kezeli megfelelően az ország rekonstrukciójára szánt külföldi pénzadományokat. Persze a kormánnyal szemben kritikus nemzetközi és helyi civil szervezetek között is vannak, akik szeretnek a zavarosban halászni. Nagy részük egy-egy rekonstrukciós projektre alvállalkozókat szerződtet, így a külföldi donor által felkínált összeg nem kevés része gyakran olyan személyekhez, társaságokhoz kerül, akik csak közvetítő szerepet játszanak. Ezért fordulhat elő, hogy amíg például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet helyi irodája néhány tízezer dollárból épít fel egy vidéki iskolát, addig egy másik, gazdagabb országból finanszírozott szervezet egy ugyanolyan létesítményt már több százezer dollárból képes csak kihozni.

Dezső András /Mazar-i-Sarif és Kabul