Tetszett a cikk?

Régi szép idők - sóhajtozhatunk -, amikor még egy fővároson kívüli operabemutató esemény volt… Kritikusok szállták meg a büfét, a lapokban számtalan tudósítás, méltatás jelent meg. Akkor bizony teli lett volna a média a győri Turandot-előadással. Szerencsére a darab a következő szezonban is műsoron marad, bizonyosan a siker következményeképp.

Puccini: Turandot
Győri Nemzeti Színház

Jelenet az előadásból
Valami történt, nem is akármi
© gyoriszinhaz.hu
Kárhoztattuk eleget a győri teátrumot, mert úgy tetszett, egyike az operajátszást sorvasztó intézményeknek. Most örömmel láttuk, hogy történt valami, s nem is akármi. Érdekes egyébként, hogy ami a műfajban manapság „valami” (hibákkal és erényekkel együtt), az a gőgös Budapest határain túl történik. A máig legsikeresebb, szinte etalonnak tekintett Turandot-produkciót például a rendezői pályáját épp csak elkezdő Kovalik Balázs hozta létre Szegeden, majd néhány évvel később, felnővén, a pesti Erkel Színházban.

Most Győrben egy egészen eredeti felfogásban került színre a darab. Nem minden zenedráma viseli el az aktualizálást. A Turandot itt egyáltalán nem szenvedi meg, hogy ezt a bizarr, szürreális történetet a tömegárut forgalmazó kínai butikok és „az élet nyertes oldalára kerülünk” délibábját a képernyőkre vetítő tévévetélkedők szférájába helyezték. Turandot nem főállású császárleány, hanem „dinamikus menedzsernő”, a Legyen Őn az uralkodó! című vetélkedő műsorvezetője, a nyugdíjas médiacézár, Altoum leánya, akit a laptoppal fölszerelt minisztereken (itt levitézlett művészeken) kívül sötét szemüveges, fülhallgatós, fekete öltönyös bodyguardok vesznek körül.

Korcsmáros György, a színház direktora rendezte a darabot, a díszleteket és a jelmezeket Kentaur tervezte. A mű vizuális kerete nagyszerű, az ázsiai piacok harsány színekben pompázó forgatagától a vetélkedő stúdiójáig és a tévépalota igazgatósági termének komor és hivalkodó eleganciájáig minden halálosan pontos. Korcsmáros sem végzett félmunkát: az alapelképzelését imponáló következetességgel viszi végig. Liu például a modern technikát veszi igénybe öngyilkosságához, magasfeszültségű vezetékhez rohan. Apró túlzások persze akadnak: Ping, Pang és Pong öltözőtükör előtti sminkjelenete a fodrászlányokkal szükségtelenül fajul erotikus játszadozássá. A felvonások előtt megszólaló narrátor-szöveg kissé bőbeszédűen magyarázza el, mi történik majd. Lehet azonban, hogy a „szájba rágásra” a kezdő operalátogatónak szüksége van.

Mint színház, a Turandot kiválóan működik, a zenei megvalósítás – fájdalom - kényes ügy. A színház kórusának szociális helyzetéről nincs fogalmunk, gyaníthatóan keserves. Így nehéz lélekkel írja le az ember, hogy ennyi hamis hangot régen hallott. A zenekar Medveczky Ádám pálcája alatt összeszedetten, de nem túl árnyaltan játszott az évad utolsó előadásán. Hang vagy játék? - teszik föl némelyek a kérdést. Erre ma Európában csak egy érvényes válasz adható: hang és játék! Győrött a játék rendben van, de sajnos hiány mutatkozik szép, de legalább egészséges hangokból. Turandot udvartartását viszont gyerekek játszották, kórusuk kitűnt muzikalitásával, érzékenységével, és ez optimizmusra ad okot: a jövő nincs veszve.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely

Gramofon

Vonópárbaj jazzritmusban

A hazai kultúrtámogatási viszonyokat ismerve csoda, hogy hét év után még működőképes ez a tiszteletre méltó kezdeményezés, és – noha 2003 után két év kényszerű szünet következett – továbbra sem lankad a szervezők lelkesedése, hogy a magyar jazzutánpótlás reménységeit helyzetbe hozzák.

Gramofon

Olasz módra: Pesten járt a Milánói Scala zenekara

Bő két hónapja járt Budapesten az európai „koncertcirkusz” egyik jelentős porondmestere, Daniele Gatti. Akkor saját zenekara, a londoni Royal Philharmonic Orchestra élén adott feledhető hangversenyt a kongresszusi központban. Most földijeivel, a Milánói Scala Filharmonikus Zenekarával érkezett hozzánk, és nagy kedvvel, jó formában, élvezettel muzsikált. A hatás nem is maradt el.

Gramofon

Chopin házipapucsban

Egy igazán jelentékeny muzsikus, Mihail Pletnyov lépett fel a Zeneakadémián. „A Zongora” című bérlet utolsó hangversenyén Chopin műveiből összeállított műsort hallottunk. Nem tudom, mi történhetett. Az elmúlt huszonöt év egyik legjobb zongoraművésze zavaros és kiábrándító módon játszotta el a programot.

Gramofon

Nem műanyag: Plastic Septet

Alternatív jazz helyett inkább a hazai jazz fősodrának alternatívája a Plastic Septet. Brezovcsik Gábor és Váczi Dániel majd’ 10 éves közös műhelymunkájának az eredménye a zenekar, amely professzionális hangszereléseket, feszes, szép, poétikus kompozíciókat és szárnyaló szólókat kínál.

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Robbie Keane lehet a Fradi új vezetőedzője

Itt vannak az Nvidia új videokártyái, csúcsteljesítményt ad alapáron a gyártó

Itt vannak az Nvidia új videokártyái, csúcsteljesítményt ad alapáron a gyártó

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok