Nem műanyag: Plastic Septet
Alternatív jazz helyett inkább a hazai jazz fősodrának alternatívája a Plastic Septet. Brezovcsik Gábor és Váczi Dániel majd’ 10 éves közös műhelymunkájának az eredménye a zenekar, amely professzionális hangszereléseket, feszes, szép, poétikus kompozíciókat és szárnyaló szólókat kínál.
A Plastic Septet koncertje
Brezovcsik Gábor – gitár, zeneszerző; Váczi Dániel – szopranínószaxofon; Nagy Balázs – szoprán- és tenorszaxofon; Lukács Gábor – altszaxofon; Ablonczy Keve – basszusklarinét, baritonszaxofon; Nagy Péter – bőgő; Mohay András – dob
Váczi Dániel Kimunkált összhang © Gramofon |
A legfrissebb felállás markáns fúvós szekciója (Váczi Dániel – szopranínószaxofon; Nagy Balázs – szoprán- és tenorszaxofon; Lukács Gábor – altszaxofon; Ablonczy Keve – basszusklarinét, baritonszaxofon) valódi meglepetést okoz még azon keveseknek is, akik figyelemmel kísérik Brezovcsik zenekarait. Szépen és igényesen vezetett szólamok hangzottak föl a Gödörben tartott koncerten, amelyek olykor úgy szőtték át meg át egymást, mint a fúga tételei. Ám töredezettségük, szaggatott jellegük jellegzetesen kortárssá varázsolja őket. Váczi Dániel szerzeményei viszont megejtő líraisággal ellenpontozták a gitáros feszes, olykor feszült témáit. A szopranínószaxofonon fújó Váczi soundja nem csak különleges hangszere miatt egyedülálló. Hallgatója egy pillanat alatt felismeri a művész igényét a mély szellemi tartalmak kifejezésére. Ám Váczi játéka nemcsak őszintén szemlélődő, hanem megejtően szép is – hangszerének szárnyaló hangja ritka esztétikai élményt kínál még akkor is, ha tudjuk, hogy sok igazán szép hangú szaxofonos van Magyarországon. A zenekar valamennyi tagja a legfiatalabb generációból való, ám hangszereiken korukat meghazudtoló magabiztossággal játszanak. Így – a két zenekarvezető mellett – szép és értékes szólók hangzottak el Lukács Gábor altszaxofonjából, aki több éves brüsszeli akadémiai tanulmányai után tért haza a közelmúltban – reméljük, többször látjuk-halljuk még. Nagy Péter és Mohay András tapasztalt ritmusszekciója biztos alapot kínált a ritmikailag bonyolult részeknél is.
A Plastik Septet a magyar mainstream kissé mellőzött, mégis nagyon markáns és releváns ellenpontja.
H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely
Fantomok az Operában
Mint az élére állított dominó-téglácskák a Guinness rekord-kísérletben. Egyet megpöccintenek, és borul a többi mind. Valahogy így van ez a hazai operajátszással is. Ám a szakpolitikusok teljesen érzéketlenek a katasztrófa-sorozat iránt. Így a Magyar Állami Operaházban az évad második bemutatóján az ízléstelenség ülhetett tort Wagner remekműve, A nürnbergi mesterdalnokok fölött.
Vonópárbaj jazzritmusban
A hazai kultúrtámogatási viszonyokat ismerve csoda, hogy hét év után még működőképes ez a tiszteletre méltó kezdeményezés, és – noha 2003 után két év kényszerű szünet következett – továbbra sem lankad a szervezők lelkesedése, hogy a magyar jazzutánpótlás reménységeit helyzetbe hozzák.
Olasz módra: Pesten járt a Milánói Scala zenekara
Bő két hónapja járt Budapesten az európai „koncertcirkusz” egyik jelentős porondmestere, Daniele Gatti. Akkor saját zenekara, a londoni Royal Philharmonic Orchestra élén adott feledhető hangversenyt a kongresszusi központban. Most földijeivel, a Milánói Scala Filharmonikus Zenekarával érkezett hozzánk, és nagy kedvvel, jó formában, élvezettel muzsikált. A hatás nem is maradt el.
Chopin házipapucsban
Egy igazán jelentékeny muzsikus, Mihail Pletnyov lépett fel a Zeneakadémián. „A Zongora” című bérlet utolsó hangversenyén Chopin műveiből összeállított műsort hallottunk. Nem tudom, mi történhetett. Az elmúlt huszonöt év egyik legjobb zongoraművésze zavaros és kiábrándító módon játszotta el a programot.
