Tetszett a cikk?

Gyakran csak úgy emlegetik őt: „a Hang”. A csodálat nemcsak a zseniális énekesnek, a műfajteremtő vokalistának szól, hanem a páratlan személyiségű muzsikusnak, komikusnak és karmesternek, a zenei polihisztornak is. Bobby McFerrin ismét Budapesten énekelt: hét év alatt immár negyedszer járt Magyarországon. Előadása most is ünnep volt: a rögtönzés és a muzsika közösségi élményének ünnepe.

Bobby McFerrin koncertje
május 16., Syma Csarnok

Bobby McFerrin
Hol vagyunk már a Don't worry...-től?
© Gramofon
Egy szék a színpad közepén és egy mikrofon – ez minden kelléke. Nincs szüksége másra: ami számít, az ott van a torkában. Mindent tud a hangokról, és saját hangjával szinte bármire képes. Egész lénye zenéből van: a Syma csarnokban összegyűlt több mint háromezres tömeg a koncert első felében ismét erről győződhetett meg. Az idén ötvenhét éves, enyhén őszes rasztahajú muzsikus leült és énekelni kezdett, s őt hallgatva fél óra egy szempillantás alatt röppent el. Ősi dallam- és ritmusvilágok elevenedtek meg, melyekbe játékos fantáziával és humorral kevert bluest és jazzt, komoly- és világzenét, és még ki tudja, mennyi műfajt, melyekkel mind oly természetesen és szabadon bánik. Négyoktávos hangterjedelmének felső harmadában a tőle megszokott könnyedséggel vezette a melódiákat, melyeket basszusával kísért, s közben mellének folyamatos ütögetésével-csapkodásával imitált ütőhangszereket. Mintha egyszerre több szólamban énekelt volna, s így komplex, teljes értékű zenét hozott létre pusztán a hangjával. Elmondása szerint muzikalitásunk és humorérzékünk miatt szeret a magyar közönségnek muzsikálni, és a publikum most is lelkesen kapcsolódott be az előadásba. Intésére egyszerű alapokat dúdoltunk, melyekre ő ráénekelt, majd kusza, hamis füttykíséretünkből is képes volt zenei hangáradatot kreálni.

Az est második felében Bobby a szervezők által korábban kiválasztott, tucatnyi amatőr énekessel adott félórás műsort, melyben a kórust karmesterként vezényelve kollektív produkciót, sőt néhány duettet is előadott. A muzsika és a rögtönzés ünnepe volt ez! Ez az élmény emelte a show csúcspontjává a következő műsorszámot is, melynek során a művész felhívott néhány nézőt a színpadra – legalább tizenöten álltak félkörben a deszkákon –, s egyenként „megtáncoltatta” őket énekével. A legkülönfélébb koreográfiákra improvizált kíséretet, és fordítva: dalára mindenki más-más mozdulatokkal perdült táncra. A pillanat varázsának hatására látványos és ötlettel teli – balett, keringő, flamenco vagy éppen diszkók és burleszkfilmek hangulatát idéző – jelenetek születtek. Általuk nem csak az bizonyosodott be, hogy Bobby McFerrin a rögtönzés nagymestere, hanem az is, hogy ellenállhatatlan muzikalitása bárkiben képes felszínre hozni az erre való tehetséget.

Az énekes a koncert végén lejött a széksorok közé, hogy szokásához híven egy-egy nézővel együtt énekeljen, ám az ehhez szükséges meghitt hangulat a több ezer férőhelyes csarnokban sajnos nem teremtődött meg. Bobby hamarosan elbúcsúzott, s noha a szűnni nem akaró vastapsra visszatérve még tett egy kísérletet, hogy a közönséggel együtt dalolja el a Bolerót, a ráadást hamar félbe hagyta. Nem voltunk elég ügyesek, ő pedig bizonyosan elfáradt, és az intimitás is hiányzott a közös produkció sikeréhez. Az előadás így is ovációval ért véget, és a koncertről a rosszul sikerült befejezés ellenére a zene szeretetének felemelő érzésével távozhattunk. Átitatva a lelkesítő élménnyel, hogy bennünk is ott van a muzsika, és nagyon szeretünk játszani vele.

Laczkó Krisztián
Gramofon Zenekritikai Műhely

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Szédületes új kézikonzolt mutatott be a Lenovo – de már a következő nagy dobásukról is elárultak néhány dolgot

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat