Tetszett a cikk?

Az öt fiú közül hárman már hazamehettek, ketten átkerültek a kórház pszichiátriára. Az eszméletvesztést valószínűleg a különböző kábítószerek keverése okozhatta.


Szombat éjszaka öt eszméletlen fiatalhoz hívták ki a mentőket a Bács-Kiskun megyei Kecelen egy diszkóban. Mindegyik fiatalt intubálni kellett, hármukat pedig mesterségesen kellett lélegeztetni, ők valószínűleg csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetik az életüket. A helyszínre mentőautókat és helikoptereket irányítottak, az öt fiút Kalocsára, Kiskunhalasra és Budapestre vitték kórházba.

– Még nagyon gyengének érzem magam, talán hétfőn vagy kedden részletesen tudok beszélni arról, hogy mi történt velünk – mondta el a Délmagyarország című lap érdeklődésére a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház pszichiátriai osztályán fekvő kisteleki fiatalember, akit szombat hajnalban négy társával eszméletlen állapotban találtak egy keceli diszkóban.

A kiskunhalasi kórház orvosigazgatója a betegek személyiségi jogaira hivatkozva nem árulhatta el, hogy mi okozta a kis híján végzetes tragédiát. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy viszont a lapnak azt nyilatkozta: az elvégzett vizsgálatok szerint az eszméletvesztéssel járó rosszullétet különböző kábítószerek fogyasztása váltotta ki.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

MTI Itthon

Eszméletlen fiatalok egy keceli diszkóban

Öt eszméletlen fiatalra találtak a Bács-Kiskun megyei Kecelen, egy diszkóban szombaton, valamennyiüknél életmentő beavatkozást kellett végezni - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt