Tetszett a cikk?

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapnak azok a kulturális főváros projekthez köthető szervezetek, akik pályakezdő vagy ötven év feletti munkanélkülieket alkalmaznak.

Az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 címhez kötődő „Új munkahelyek a sikerért” elnevezésű foglalkoztatási program januárban indult és 2011 végéig tart. A program iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a megadott határidőre 145 pályázó összesen 358 főre adta be foglalkoztatási igényét - írja a Dunántúli Napló

Brebán Valéria, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta: Az elbírálás során az EKF program földrajzi kötődése kapcsán Pécs, illetve Baranya kapta a legnagyobb hangsúlyt, itt mintegy 60 szervezet száz munkanélküli támogatott alkalmazására nyert jogosítványt. A zömében diplomás, elvétve középfokú végzettségű alkalmazottak keresete 130-180 ezer forint körül alakul majd. A regisztrációból kiválasztottak képzésében a Pécsi Regionális Képző Központ vesz részt.

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Harmincan mondtak fel, de ez nem felmondási hullám a Kolibri Színház új igazgatója szerint

Harmincan mondtak fel, de ez nem felmondási hullám a Kolibri Színház új igazgatója szerint

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját