szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tömegverekedés kerekedett egy siófoki balesetből, miután a vétlen kocsiban ülők rátámadtak a balesetet okozóra és a helyszínre kiérkező mentőkre.


A balesetben mindkét autó összetört, a vétlen járműben utazó nő könnyebben megsérült. A mellette ülő családtagok felelősségre akarták vonni a figyelmetlen sofőrt, aki kiszállt az autóból, elismerte felelősségét, de támadástól tartva hátrálni kezdett.

A sonline.hu beszámolója szerint néhány perc leforgása alatt a környéken lakók körbeállták az autót és többször is bántalmazták illetve életveszélyesen megfenyegették a sofőrt. A férfi segítségül hívta két ismerősét, de nekik sem sikerült lecsendesíteniük a tömeget és kiszabadítani a sértettet, sőt őket is bántalmazni kezdték mikor el akarták szállítani a megsérült autót. Végül a helyszínre kiérkező rendőrök és mentősök szedték ki a férfit a tömegből és ültették be a szolgálati autójukba, hogy megakadályozzák a további bántalmazását.

A sértetteknek könnyű sérülései keletkeztek, a siófoki ügyészség négy személy – köztük a sérült asszony fia és lánya – ellen garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
MTI Autó

Súlyos baleset az M5-ösön

Egy ember súlyosan megsérült, amikor felborult egy autó csütörtökön az M5-ös autópályán, a 30-as kilométernél - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek.

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Elutasították a szélsőjobbos botrányjelöltet a román elnökválasztás új fordulójában

Elutasították a szélsőjobbos botrányjelöltet a román elnökválasztás új fordulójában

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei