szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyre több időt, ma már átlagosan napi 4,9 órát töltenek el a számítógép, a televízió és az okostelefon képernyője előtt a 15-19 évesek - derült ki a GfK Hungária piackutató intézet legújabb felméréséből.

A fiatalok médiafogyasztási szokásait elsősorban a megváltozott technológiai környezet és átrendeződött életvitelük formálja - olvasható a GfK-nak az MTI-hez eljuttatott közleményében, amely szerint a tizenévesek ma már csaknem öt órát töltenek naponta képernyők előtt.

Míg a 15-19 évesek egy évtizeddel ezelőtti médiafogyasztásának mintázata megegyezett a felnőtt lakosság szokásaival, mostanra drasztikus változások következtek be: az internethasználat 2000 óta 4 százalékról 65 százalékra növekedett.

A klasszikus médiatípusok - rádió, magazinok - fogyasztása ugyanakkor lassú csökkenést mutat a fiatalok körében - világlik ki a GfK Hungária és az Ipsos Nemzeti Médiaanalízis tanulmányának idősoros elemzéséből.

A fiatalok életvitelének változására utal az is, hogy a 2005-ben mért 27 százalékhoz képest 64 százalékra növekedett a netfüggők száma. A szabadidő-eltöltési stílus átstrukturálódásának következtében egyre többen vannak, akik az otthonülő, elszigetelt, zárkózott életstílust választják.

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

100 százalékos vámmal csapna le Trump a BRICS-országokra, ha megpróbálnák leváltani a dollárt

Még mindig nincsenek tehenek Süli János fiának telepén, pedig uniós támogatás is járt a fejlesztéshez

Még mindig nincsenek tehenek Süli János fiának telepén, pedig uniós támogatás is járt a fejlesztéshez