„Megint jó lesz” – avagy hogyan boldogulnak a dánok a karantén utáni világban?

Dániában május 18-án nyitottak ki újra a kávéházak, az éttermek és üzletek, és a nyitás apropóján írt rövid cikket a Guardianbe Helen Russell újságíró, az Egy év a világ legboldogabb országában című könyv szerzője. Az utcákon azóta alig látni jelét az egész világot megrázó járványnak. Az egyetlen komolyabb különbség a karantén előtti és mostani tömeg között Russell szerint az, hogy a gyalogosok is sávokban járnak, és a forgalmasabb utcák mentén mobil kézfertőtlenítő állomásokat helyeztek el.

Dánia az elsők között állt le Európában március 11-én. Két nappal később lezárták a határokat is, és alaposan próbára tették a híres dán hyggét, miután a dánok kénytelenek voltak otthon maradni. Az amúgy is szabálykövető dánok feltételezték, hogy a kormányuk jót akar nekik, ezért engedelmeskedtek. A gyors és szigorú koronavírus stratégiának köszönhetően az 5,8 milliós országban a járvány mindössze 563 halálos áldozatot szedett.

Dánia abban is az elsők között volt, hogy – miután a vírusgörbe ellaposodott – az ország április közepén újra megnyitotta az általános iskolákat, óvodákat és bölcsődéket. Egyesek ugyan féltek kísérleti nyulat csinálni a kisgyerekekből, de a gyereknevelés melletti home office gyötrelmei végül sokakat elgondolkoztattak. Russell szerint Dániában emellett komolyan veszik azt is, hogy a gyerekeket nem egyedül a szüleik nevelik fel, hanem az egész társadalom, beleértve a tanárokat, osztálytársakat, nagyszülőket, amely kapcsolatok során a gyerekek különböző nézőpontokat tanulnak.

A könyvet a képre kattintva rendelheti meg.

A dánok Russell szerint arra is hamar rájöttek, hogy lehetetlen betartani a társadalmi távolságtartást kisgyerekekkel, akik mindent megnyalnak, amit látnak. Így inkább „védőburokban” tartják őket, a játszótéren a saját zónájukban maradnak kis csoportokban, ugyanazzal a tanárral. A más csoportokba járó gyerekek különböző bejáratot használnak, és szülő nem mehet be az oviba. Maszkot nem viselnek – sem az óvónők, sem a tanárok. A foglalkozásokat, amikor csak lehet, kint tartják, óránként mosnak kezet.

A dán iskolák kétméteres távolságtartási szabályt vezettek be, amit mostanra egy méterre csökkentettek, az óvodában pedig teljesen el is hagytak. Május 18-tól a 11 évnél idősebb gyerekek is visszatértek az iskolába, és őket is kisebb csoportokra osztották. Ez logisztikai kihívást jelentett, de a tanárok máris látják, hogy a jobb tanár-diák arány előnyösen hat a viselkedésre. A gyerekek pedig a felmérések szerint örülnek, hogy visszatérhettek az iskolába az otthoni tanulás elszigeteltsége után.

Ugyanakkor sok felnőtt változatlanul szívesebben dolgozik otthonról. Dánia már eddig is a munka-magánélet egyensúlyáról volt híres, de a karantén rámutatott, mennyire fontos az alkalmazottak rugalmassága. Néhány irodai dolgozó hetente néhány napra bemegy az íróasztalához, de a munkaadók már nem követelik meg ugyanúgy a személyes megjelenést, mint korábban.

Ami Russell vallomása szerint hiányzik korábbi életéből, az a barátai ölelése. „Az online érintkezések hatására furcsa mód sokunknak bensőségesebb lett a kapcsolata. Nem tudtuk, mikor találkozhatunk legközelebb, ezért megnyíltunk, ejtettük a bájcsevejt. Amikor ismét megengedetté vált kis csoportokban találkozni, furcsa volt először újra ráhangolódni a barátokra a való életben. De a kezdeti feszengés után egyszerűen... szenzációs volt (és homályos, másnap mindenkinek fájt a feje)" – írja Russell.

Az írónő szerint a karantén csöndje sokaknak alkalmat adott az átértékelésre: hogy számba vegyék a jó és rossz dolgokat, leltározzanak, szakítsanak bizonyos szokásokkal, és mindent elölről kezdjenek. Az országban optimista a közhangulat, amit legjobban egy szlogen fejez ki: Det bliver godt igen – avagy „Megint jó lesz”.

Helen Russell az Egy év a világ legboldogabb országában szerzője. Új könyve, A boldogság atlasza 2020 őszén jelenik meg magyarul.