A Pókember az Amazing Fantasy 1962 augusztusára dátumozott utolsó számában debütált. A Marvel történetének ikonikus karaktere hasonlóan született meg, mint a többi 1960-as évekbeli szuperhős, és ő is ugyanabban a közös univerzumban kapott helyet. A Marvel hőseinek többségét Stan Lee és Jack Kirby találta ki, Pókember viszont nem Kirby, hanem Steve Ditko vizuális elképzelései szerint kelt életre. Pókember eredettörténetét az Amazing Fantasy #15 mesélte el, és azóta számos médiumban újramesélték. Így hangzik:

Peter Parkert, egy népszerűtlen, de briliáns tinédzsert megharap egy radioaktív pók, amitől pókszerű képességekre tesz szert. Úgy dönt, e képességeit arra használja, hogy pénzt keressen szeretett nagynénjének és nagybácsijának, akik kiskorától nevelték. Egy nap önző módon nem állít meg egy bűnözőt, bár könnyedén megtehetné, később pedig ugyanez a tolvaj gyilkolja meg Ben bácsiját. Miután a lesújtott Peter elfogja a bűnözőt, rájön, hogy a „nagy erővel nagy felelősség jár”, és megesküszik, hogy életét a bűn elleni harcnak szenteli, és amennyire hatalmában áll, igyekszik megakadályozni, hogy bárki másnak ilyen veszteséget kelljen elszenvednie.

Lee és Ditko együttes tehetségének hála Pókember eredete popkulturális mérföldkővé vált. Sokak számára ez a tökéletes szuperhőseredet, jobb még Superman és Batman traumatikus eredetének egyszerű eleganciájánál is (előbbi egy halálra ítélt bolygó, utóbbi egy halálra ítélt család egyetlen túlélője). Pókember természetes közege az Amazing Fantasy #15-beli első felbukkanásától kezdve a középiskola volt, amely a modern amerikai élet metaforájaként, valamint a felnőtté válás hátteréül és csatateréül szolgált.

Noha Lee és Kirby különböző vérmérsékletű volt, ugyanolyan háttérrel érkeztek a képregénybizniszbe, mint sok akkori munkatársuk: New Yorkban élő, szegény zsidó család gyermekei voltak. Hasonló életútjuk és élményeik éppúgy szerepet játszottak közös munkájukban, mint ellentétes személyiségük. Steve Ditko egy kis cseh–amerikai közösségből származott a pennsylvaniai Johnstownból. Minden különbözőségük ellenére Leenek és Ditkónak volt azonban egy meghatározó közös élményanyaga, amelyet felhasználhattak a Pókemberhez: az amerikai középiskolában eltöltött évek.

A képességek teszik az embert, vagy az ember teszi a képességeket?

hvgkonyvek.hu

Lee így emlékezett vissza Pókember megalkotására: „Gondoltam, érdekes lenne, ha egy tinédzsert tennénk meg hősnek. Aztán arra gondoltam, hogy még érdekesebb lenne, ha ennek a kölyöknek ugyanazokkal a hétköznapi problémákkal kellene szembenéznie, mint sok más tinédzsernek.”

Peter Parker az a fajta átlagos srác volt, aki - mint minden „tipikus” ember - valójában nem is volt tipikus – vagy legalábbis remélte, hogy nem az. Árvaként nevelték fel őt szerető rokonai, akik azonban végeredményben mégsem pótolhatták az igazi szüleit. Élete már azelőtt tragikus fordulatot vett, hogy az olvasók megismerték volna. Okos volt – sőt zseniális –, félénk és bizonytalan. Kevesen értették meg, így elidegenedett a társaitól, akiknek pedig a leginkább vágyott az elfogadására. Egy radioaktív pókcsípés – és egy harmadik szülőfigura, Ben bácsi elvesztése – kellett hozzá, hogy Peternek legyen esélye változtatni mindezen.

Az olvasók ellenállhatatlannak találták a Peter sorsában bekövetkező változásokat, a tinédzserként, unokaöcsként, osztálytársként és szuperhősként megélt sikereit és kudarcait. Ahogy Peter humorát is, amely a hálós maszk felhúzásakor szabadult el, de amely egyre jobban megmutatkozott akkor is, ha nem viselte a jelmezét. Szuperképességei magabiztosságot kölcsönöztek neki, vagy talán csak felszínre hozták a mélyben szunnyadó magabiztosságát. Vajon erre a szuperképességek nélkül is sor került volna? Vajon a képességek teszik az embert, vagy az ember teszi a képességeket?

Lee és Ditko fokozatosan továbbfejlesztett karaktere folyamatosan azon volt, hogy valaki legyen a jelmezes és a civil identitásában is. Peter Parker úgy viselkedett és reagált az adott szituációkban, ahogy az elképzelésük szerint sok fiatal is reagált volna – vagy legalábbis azt kívánták, bárcsak úgy reagálnának. Nem volt tökéletes, de fáradhatatlanul igyekezett az lenni. Panaszkodott és bosszankodott, de végül mindig helyesen cselekedett. Ő volt a „te” legjobb verziód, de a problémáiddal és a hiányosságaiddal együtt.

De ki a karakter alkotója?

Az évek során sok újságíró Leet tüntette fel Pókember egyedüli alkotójaként, ha csak az egyszerűség kedvéért is. Ditko erről így nyilatkozott 1999 júliusában:

"Mégis miféle tényekre támaszkodva mondják, írják és állítják az emberek, hogy Pókember egyetlen ember alkotása?"

Egy 2008-as esszéjében pedig így fogalmazott:

"Lee egy szinopszisban találta ki és fogalmazta meg [a Pókember] ötletét. Az a szinopszis Lee alkotása. Az ő Pókember-alkotása ezzel a néhány szóval véget ér… Lee teljes joggal vallhatja magát a Pókember-szinopszis alkotójának. Az az ő alkotása… Egy író ötleteinek szinopszisa nem olyan, mint egy építész tervrajza, rajta az összes szükséges részlettel… ami az előre kigondolt építmény teljes felhúzásához szükséges."

Bár Lee - engedékenyebb pillanataiban - hajlandó volt társalkotói státust adni Ditkónak, ő elsősorban magát tekintette Pókember alkotójának, méghozzá a saját meghatározása alapján, hiszen: ő volt „az eredeti ötlet gazdája”. 2004-ben például ezt mondta:

"Hajlandó vagyok kijelenteni, hogy [Ditko] a társalkotóm volt… Noha Pókember az én ötletem volt, Steve szerint egy ötlet tényleg csak egy ötlet, és kizárólag a teljes megvalósítása után ér valamit. Pókembernek kellett Steve, hogy az ötletből papíron létező rajz lehessen… Semmi problémám nincs azzal, hogy kijelentsem, ő és én együtt alkottuk Pókembert… De a szívem legmélyén továbbra is úgy érzem, hogy az eredeti ötlet gazdája az igazi alkotó, különösen, ha ő találja ki a karakter nevét, személyiségét és a hozzá kapcsolódó jellegzetes fogásokat is."

Lee és Ditko nézeteltérése lényegében azon alapul, amit Lee az elmondása szerint „érez” a dologgal kapcsolatban, és azon, amit Ditko az állítása szerint „bizonyít” az esszéiben. Pókember alkotóinak élettapasztalata, tehetsége, érdeklődési köre és megszállottsága együtt hozott létre egy sajátos popkulturális jelenséget, úgy, mint többi közös művük esetében is.

A kívülállók pedig életük végéig vitatkozni fognak arról, hogy pontosan ki mit csinált – ahogyan maguk az alkotók is vitatkoztak rajta. És természetesen persze viták ide vagy oda, végül a vállalati ügyvédek és a bíróságok döntenek majd arról, hogy ki mennyi hivatalos elismerésben és anyagi juttatásban részesül az alkotói folyamatban betöltött szerepéért. Ami az utóbbit illeti: Leet bőségesen megfizették az akkori írói és szerkesztői munkájáért kapott juttatásokon túl is, azt viszont nem tudni, hogy Ditko mekkora részt kapott a Pókember gigászi pénzáradatából – erről csak pletykák és spekulációk szólnak.

A fenti cikk A hihetetlen Stan Lee című könyv szerkesztett részlete. A szerző, Danny Fingeroth a Marvel Comics írójaként több mint 40 éven át dolgozott Stan Lee közvetlen munkatársaként, így valódi bennfentesnek számít. Könyvéből nemcsak a képregényalkotót, üzletembert, kreatív szellemet, médiasztárt ismerhetjük meg, hanem a Marvel és a szuperhősök eredettörténetét is. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.