szerző:
HVG Könyvek
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Amikor egyedül dolgozunk, a vállalkozásunkban minden és mindenki mi vagyunk egy személyben – legalábbis az elején. Mi leszünk a marketingigazgató, a közösségimédia-menedzser, a könyvelő és az adótanácsadó, sőt sokszor az is, aki megveszi a nyomtatóba a tintapatront. Nehéz ezt a sok feladatot egy személyben elvégezni – és még nehezebb mindet jól is csinálni.

Egy sikeres újságíró néhány évvel korábban szabadúszónak állt azzal a tervvel, hogy rugalmasabb életet akar kialakítani magának. Akkor már évek óta a New York Timesnál dolgozott, aztán úgy döntött, inkább a saját főnöke lesz. Amikor ez megtörtént, azt mondta: „Rájöttem, hogy a világ legnagyobb rabszolgahajcsárjának dolgozom.” Nagyon szigorúan bánt önmagával, mindemellett motivált is volt, és sosem érezte magát elégnek. Azzal vágott bele a szabadúszásba, hogy így rugalmasabb lesz minden – erre még többet dolgozott. Egyrészről persze szabadsághoz jutott, másrészről azonban irreális elvárásokat támasztott önmaga felé, és ez megnehezítette a mindennapjait.

Időnként elfelejtjük, hogy a mi kis egyszemélyes vállalatunk feje vagyunk, és ezzel igencsak nagy fába vágtuk a fejszénket. Miénk a részlegvezetői, a vezérigazgatói, a pénzügyi és az operatív vezérigazgatói poszt is. Mi felelünk a dolgozói elégedettségért, hogy a munkatársak ne égjenek ki, jó munkakörülmények között, megfelelő környezetben dolgozhassanak, elég pihenőidejük legyen, és minden rendelkezésükre álljon, amire csak szükségük van. Emellett persze a HR-igazgatók is mi vagyunk. Nekünk kell biztosítanunk, hogy a dolgozók – azaz mi magunk – pihenjenek, emberi időben befejezzék a munkát, amely kezelhető mennyiségű, és ne kelljen irreális határidőkkel vagy túlzottan optimista célkitűzésekkel zsonglőrködniük.

Ha állandóan roskadozunk a munka terhe alatt, az a mi hibánk

A Gallup a közelmúltban 7500 alkalmazott részvételével megvizsgálta, mi okoz kiégést. A következő főbb tényezőket találta: tisztességtelen bánásmód a munkahelyen; kezelhetetlen munkaterhelés; nem tisztázottak a munkaköri kötelességek; hiányzik a kommunikáció és a támogatás a vezetőség felől; irreális határidők. A vizsgált munkavállalók persze vállalatnál dolgoztak – de mi is elő tudjuk idézni ugyanezeket a problémákat egyszemélyes vállalatunknál. Ugyanúgy képesek vagyunk teljesíthetetlen határidőket megszabni magunknak, miközben csak nagyjából tudjuk, mit is várunk el önmagunktól. Amikor ezt tesszük, igenis mi vagyunk a probléma.

Természetesen a szabadúszó-életforma elején vagy a vállalkozás indításakor a kemény munka komoly értéket képvisel, és mindenkivel megesik néhanap, hogy úgy érzi, több a feladata, mint a rendelkezésre álló idő. Ez normális és kezelhető, és valószínűleg még épp elviselhető – mindaddig, amíg tudjuk, hogy ez a periódus véges. De könnyen felvehetünk igencsak veszélyes, hosszú távra szóló szokásokat.

Ezt a konkrét problémát azzal oldhatjuk meg, hogy megtanulunk nemet mondani (és emellett jól kihasználni az időnket), vagy legalább megtanulunk további időt kérni. Jó, ha tudjuk: sokszor hasraütésszerűen állapítják meg a határidőket, vagy bőséges ráhagyással. Amint bebizonyítottuk, hogy az ügyfél kívánalmainak megfelelően és időre tudunk teljesíteni, próbáljunk meg már a következő projekt megkezdése előtt több időt kérni, ha lehet.

A határidő meghosszabbítása persze nem lehetséges, ha például kármentésben dolgozunk. De még ilyenkor is ki tudunk alakítani olyan rendszert, amelynek lényege, hogy az ügyfelet átirányítjuk egy másik megbízható szakemberhez, amikor tele van a naptárunk, cserébe azért, hogy hasonló esetben versenytársunk is megtegye ugyanezt értünk. A cél, hogy csökkentsük a munkaidő jelentette nyomást, akárhány óráról beszélünk is.

Van, amit mindenképp ki kell szervezni

Miénk az üzletfejlesztési igazgató megtisztelő címe is, ezen a poszton pedig bizony, amit csak lehet, ki kell szerveznünk, mégpedig mielőbb, hogy több idő jusson az érdemi munkavégzésre. Diane Mulcahy, aki MBA-kurzusokat tart a gig economy, vagyis az időszakos, rugalmas munkavégzés gazdaságáról így fogalmazott:

Amikor független munkavállalóként dolgozunk, nehéz belebújni az összes szerepbe, amit a cégvezetés megkíván. Időigényes, és rendszerint mindenkinek akadnak olyan feladatai, amelyeket nem szeret, vagy nem elég jó benne, és szívesen kiszervezné.

Ha segítőket veszünk fel, csapatot alkotunk magunk köré még akkor is, ha csak virtuálisat vagy alkalmi jellegűt, de így arra koncentrálhatunk, amiben igazán jók vagyunk. Kezdetben nyomasztó lehet a csapatépítés gondolata, és nagy eséllyel költséges is, de nem feltétlenül kell annak lennie. Megfizethetünk valakit például a saját körünkben vagy közösségünkben, kérhetünk ajánlást, vagy használhatjuk az Upworkhöz hasonló platformokat, hogy megtaláljuk a megfelelő szaktudású embereket. Nem is kell sokat költenünk: találunk olyan közösségi médiával foglalkozó szakértőt, aki óránként 20 dollárért vagy akár kevesebbért dolgozik.

Ahogy nő a vállalkozásunk, és egyre több a munka, megemelhetjük a díjazásunkat, és úgy lesz egyre észszerűbb meghozni ezt az idő-pénz kompromisszumot. Ráadásul a boldogságról és pénzről szóló kutatások szerint a kiszervezés – a munka jellegétől függetlenül – sokkal inkább növeli a jóllétet, mintha megtartottuk volna a rá szánt összeget.

Sokan persze úgy vannak vele, ha ők is meg tudják csinálni, akkor nekik kell megcsinálni. Nem szívesen vesznek igénybe fizetett segítséget. Az ő meggyőzésükre mondom inkább így: ne úgy tekintsünk erre a megoldásra, hogy valakit felfogadunk, aki majd kezeli a közösségi oldalainkat, vagy kitakarít, bevásárol helyettünk. Mi lenne, ha a másikat inkább független vállalkozásnak látnánk, és mi ügyfélként így a cégük növekedését segítjük elő?

Van, aki segítsen a stratégiában?

Végül, de nem utolsósorban ott a szerep, amelyet szinte mind elhanyagolunk: az üzleti coaché. Ha van rá pénzünk, érdemes megfontolni, hogy igazi üzleti coachhoz forduljunk, aki segíthet átgondolni a vállalkozásunk céljait, gyakorlatait, szabályait, hitvallását és célkitűzéseit. Mégis, legtöbben úgy érezzük, erre sem időnk, sem pénzünk, különösen, ha még csak nemrég vágtunk bele a szabadúszásba.

A stratégiaalkotás azonban jelentős értéket képvisel, és ha nem tudunk megfizetni egy szakembert, akkor még mindig alkalmazhatjuk az üzleti coacholás vezérelveit akár egyedül, akár egy magunk által létrehozott csapatban. Margaret Heffernan a következőt mondta:

Ismerek olyanokat, akik személyes igazgatótanácsot hívnak össze. Nem hivatalos plénum, de vannak olyan munkatársaik és barátaik, akikkel szakmai, pénzügyi, társas és családi fejlődésről beszélgetnek. Így könnyebben sínen maradnak, és rendszeresen ellenőrzik egymást, hogy biztosan senki ne veszítse el a lába alól a talajt. Mindegy, minek hívjuk ezt a kört (én leginkább barátoknak nevezem őket), de fontos, hogy legyenek ilyen emberek az életünkben. Ezzel elkerülhető, hogy belefulladjunk a munkába, segítenek, ha pánikba estünk vagy túlhajtottuk magunkat, és emberi léptékű marad az életünk.

Alapelvek letétele

Még ha nem engedhetjük is meg magunknak, hogy megfizessünk egy coachot, érdemes a következő alapelveket kipróbálni magunkon:

Fogalmazzuk meg a munkánk küldetésnyilatkozatát! Melyek a számunkra fontos értékek? Mi a vállalkozásunk célja? Kiket segítünk vagy szórakoztatunk, kinek teszünk ételt az asztalára, kinek a kibillent egyensúlyát hozzuk helyre? Mit tudunk bedobni a közösbe? Nem kell hosszú, részletes listát írni, de persze az sem baj. Sokat segít, ha tisztázzuk, miért vágtunk bele az egyszemélyes munkavégzésbe, és ezt folyton szem előtt tartjuk. Amikor beüt a mennykő, mert be fog ütni, akkor erre támaszkodva tudunk továbbmenni.

Melyek a személyes, szakmai és pénzügyi céljaink? Erre az évre? Öt évvel későbbre? Tíz évvel későbbre? Ez sokféle formát ölthet: milyennek képzeljük el a párkapcsolatunkat vagy a családi életünket, hol szeretnénk lakni, mennyi pénzre van szükségünk, vagy évekre lebontva mennyit akarunk keresni? A személyes és a szakmai céljaink szorosan kapcsolódnak egymáshoz; ha egyszerre tervezzük meg mindkét területet, talán könnyebb elkerülni, hogy az egyiket túlhangsúlyozzuk a másik rovására.

Mit kell tenni a kitűzött célok elérése érdekében? Minden nagy és homályos célt bontsunk le kisebb célokra, amelyeket könnyebb elérni és nyomon követni. Ahelyett, hogy azt mondanánk, több pénzt akarok keresni, fordítsunk rajta egyet: ebben a negyedévben két új, jól fizető ügyfelet akarok szerezni. Vagy: három százalékkal megemelem az óradíjamat. Esetleg: naprakészen követem a kiadásaimat, nehogy elfelejtsem behajtani a pénzt, amivel tartoznak. Ahelyett, hogy azt mondanánk: a szabadúszólét számomra azt jelentse, hogy többet utazhatok, inkább így fogalmazzunk: június második felére befizetek egy utazásra.

Hogyan tervezhetünk előre – többek között ha valami balul sül el? Pénzt kell-e félretenni, vagy jelentősebb megtakarítást kellene megcélozni? Esetleg érdemes lenne átgondolni, hogyan lehetne többféle bevételi forrásunk? Netán kössünk baleset-biztosítást, hogy akkor is fizetni tudjuk a számláinkat, ha valamiért hosszabb ideig betegállományba kényszerülünk?

Van bárki is, aki a számonkérhetőséget képviseli az életünkben? Persze, az sem kizárt, hogy magunkat kérjük számon, de határozottan könnyebb, ha van egy csapat erre (ideális esetben a közvetlen családon vagy lakótársakon kívül, máskülönben a dolgok elmérgesedhetnek). Esetleg csatlakozzunk már meglevő csoporthoz, amely rendszeres időközönként ellenőrzi, hogy megtettük-e, amit ígértünk.

Legyen a tervünk ambiciózus, de a napi kivitelezésben maradjunk a realitások talaján! Végezzünk el egyvalamit, aztán folytassuk a következővel! Mivel mi vagyunk a vállalatunk vezérigazgatói, HR-igazgatói és fenntarthatóságért felelős menedzserei egy személyben, egyszerre kell realisztikusan és gyengéden eljárni mind a vállalkozásunkkal, mind pedig önmagunkkal szemben. Heejung Chung szociológus, az egyéni munkavégzés szakértője így fogalmaz:

Nem ölthetjük magunkra csak úgy a pénzügyi vezérigazgató szerepét azzal a felkiáltással: „Tudjátok, mit? Jövőre megduplázzuk a nyereségünket!” Hiszen végig kell gondolnunk, ez mit jelent a vállalat egészére (ránk) nézve. Mert utána HR-igazgatóként joggal vethetnénk közbe: „Nem veszünk fel új embert csak azért, hogy ezt a célt elérjük, szóval, ezek szerint suttyomban arra készülsz, hogy kizsigereled az egy szem meglevő munkatársunkat. Ez vajon fenntartható? Tényleg ezt akarod?” Vagyis mérlegelnünk kell a különböző tényezőket: ha van egy célkitűzésem, akkor miként hat ez a többi tevékenységemre? Miként hat a családomra, a szabadidőmre és az egészségemre?

A fenti cikk Rebecca Seal Hogyan dolgozzunk otthonról (és maradjunk mégis normálisak)? című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan tanuljunk meg szüneteket tartani és szabadságra menni? Miként válhatunk hatékonyabbá a megfelelő napirend segítségével? Rebecca Seal könyvében tudományos kutatások és rutinos egyedül dolgozók beszámolói alapján körbejárja, hogyan hat agyunkra, munkavégzésünkre és jóllétünkre, hogy nem irodai keretek között és nem mások társaságában dolgozunk. A könyvet itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
HVG Könyvek HVG Könyvek

Vezetőként sem tudhatunk mindent

Vezetőként olyan problémákkal is találkozhatunk, amelyekre nincs válasz. Fókuszáljunk ezért arra, amit megtehetünk - javasolja Moriba Jah asztrodinamikus.