Igen, a közösségi média az egyedül dolgozók számára ingyenes marketinghez és nyilvánossághoz biztosít hozzáférést. Igen, a szabadúszók így könnyebben kapcsolódhatnak másokhoz, és hatékonyabban tanulhatnak azoktól, akik ugyanazon a területen vagy ugyanúgy dolgoznak. Ezzel együtt tudatosan vagy tudtunkon kívül össze is hasonlítjuk az életünket másokéval.

Néhány évvel ezelőtt egy szerkesztő megjegyezte, hogy látta a posztjaimat, és szerinte igazán boldog lehet az életem. Kedvesen mondta, de szavaiban mintha leheletnyi melankólia is csengett volna. Rámutattam, hogy nem posztolok képeket magamról, amikor éjnek évadján újragépelek egy cikket, vagy épp a kimenő számlákat intézem, hiszen az én életem sem fenékig tejfel. Azt viszont még neki sem árultam el, mennyire félek, hogy a lesújtó terméketlenségi diagnózisom miatt válságba kerülhet a kapcsolatom, és nagy valószínűséggel bele fogok roppanni. Online életem a legkevésbé sem hasonlított a valódihoz.

A kiválóság nem a semmiből bukkan elő

A sikerhez általában minden reggel fel kell kelni, haladni a munkával – bármi is az –, és az esetek többségében nagyjából ugyanazt tenni, mint az előző napon. Mindez a szabadúszók szempontjából azért fontos, mert valahányszor olyanokhoz hasonlítjuk magunkat, akik láthatóan „sikeresebbek” a szakterületünkön, nem látjuk a sikert megelőző, azt előremozdító vagy életben tartó hétköznapi tetteket.

Mégis, ki posztol ilyesmit az Instagramon? A szerkesztőmhöz hasonlóan mi sem látjuk azt a több ezer apró ismétlődést, az elutasításokat, a második, harmadik, negyedik próbálkozást, az unalmat, a fásultságot, az erőfeszítéseket, a kitartást, amely az élet bármely területén a sikerhez kell. Kultúránkban hajlamosak vagyunk a zsenit kutatni, és úgy ünnepeljük a tehetséget, mintha kibontakoztatása az égadta világon semmiféle erőfeszítést nem igényelne.

Mindig tartsuk szem előtt: amikor kiemelkedő eredményeket látunk a neten – és ez igaz mind a személyes eredményekre, például a látványos testi átalakulásra, mind a munkára –, nem látjuk, mi minden kellett ahhoz, hogy valaki idáig eljusson. Ha mi is ilyesmire vágyunk, azért küzdeni kell. Rajtunk múlik, vállaljuk-e ezt a harcot, de lássuk tisztán, mit követel meg a csillogó „siker” – még akkor is, ha ezt szinte senki sem mutatja a közösségi oldalakon.

A közösségi felületeken való jelenlét a mentális egészségre is kihat

Ma már köztudott, hogy a nagymértékű közösségimédia-használat korrelálhat a nagyfokú magányossággal. Az ilyen felületek segítségével végzett összehasonlítgatás pedig növeli a fájdalmat – önkéntelenül is negatívan ítéljük meg saját életünket a megkomponált, megszépített/félig kamu életek fényében, amelyek a hírfolyamunkban megjelennek.

Még rosszabb hatással van az önértékelésünkre, amikor sokak által csodált embereket követünk. Egy tanulmány azt vizsgálta, mi történik velünk, amikor olyan profilokat nézegetünk, amelyek „kiemelkedően aktív közösségi kapcsolatokat” és „egészséges szokásokat” sugallnak. Nos, sajnos nem jár pluszpont annak, aki elsőre kitalálja, mennyire sárba tiporja ez az önbecsülésünket. Persze, a sors keserű fintora, hogy nagy eséllyel pont ilyen egyéniségeket követünk előszeretettel online – egészségről, fitneszről posztoló influenszereket, motivációs szónokokat, a szakterületünkön eredményes vezetőket –, mert úgy véljük, inspirálók lesznek, vagy sokat tanulhatunk tőlük.

A közösségi médiának természetesen nem csak káros oldala van, és az utóbbi években egyre népszerűbb az online őszinteség, sőt megjelentek mentális egészséggel foglalkozó támogató és tanácsadó csoportok, ezzel együtt pedig felvirradt a pozitív testkép napja is. Nem azt javaslom, hogy száműzzük az életünkből a közösségi médiát. Lassan megakadt lemeznek fogom érezni magam, de azért megint elmondom: ismernünk kell a lehetséges hatásokat, és hogy milyen érzéseket váltanak ki bennünk – mert akkor el tudjuk dönteni, mivel és kivel is létesítsünk kapcsolatot.

A fenti cikk Rebecca Seal Hogyan dolgozzunk otthonról (és maradjunk mégis normálisak)? című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan tanuljunk meg szüneteket tartani és szabadságra menni? Miként válhatunk hatékonyabbá a megfelelő napirend segítségével? Rebecca Seal könyvében tudományos kutatások és rutinos egyedül dolgozók beszámolói alapján körbejárja, hogyan hat agyunkra, munkavégzésünkre és jóllétünkre, hogy nem irodai keretek között és nem mások társaságában dolgozunk. A könyvet itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.