szerző:
HVG Könyvek
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Tanácsok a ruhatár átválogatásához az ismert vlogger, Viszkok Fruzsi Tedd rendbe az életed című könyvéből. A módszer talán kicsit drasztikus, cserébe roppant hatásos.

Sokszor a tárgyak felhalmozásától várjuk a boldogságot, és emiatt újabb és újabb holmik kerülnek az otthonunkba. Nálam ez a megállapítás sokáig különösen igaz volt a ruházat kapcsán, hiszen a külsőnkkel üzenhetünk magunkról a legkönnyebben a világnak – és nekem mindig volt valamilyen új üzenetem.

Volt olyan, hogy megvettem egy új inget, mert úgy éreztem, magabiztosabb lehetek tőle. Beszereztem egy divatos ruhát, mert azt hittem, hogy abban jobban illek majd egy bizonyos társaságba, amelynek az elfogadására nagyon vágytam. Hónapokig spóroltam egy márkás táskára, mert úgy gondoltam, sokkal elismerőbben néznek majd rám.

Ma már máshogy gondolkodom, de a korábbi évek során hatalmas ruhatárat gyűjtöttem össze – közben pedig nem szívesen nyitottam ki a ruhásszekrényt, mert valahogy elvesztem a sok választási lehetőség között. Amitől a megoldást vártam, sokkal inkább stresszforrás lett.

Idővel rájöttem, hogy nem a ruháimon múlik például az önbizalmam. Vásárláskor ma már inkább az alapján döntök, hogy én miben érzem jól magam, mi az, amit magam miatt viselek szívesen. Ehhez pedig nem kell óriási készletet felhalmoznom.

Ha te is sóhajtozva állsz a szekrényed előtt, és azt se tudod, hogyan fogj hozzá a szelektáláshoz, mert még a gimnáziumi kedvenceidet is őrizgeted, és te is vásároltál már minden valós és elképzelt tulajdonságodhoz megfelelőnek vélt ruhát – nyugi, megértelek.

Elő mindennel!

A következő módszer talán kicsit drasztikus, de cserébe roppant hatásos. Ám figyelmeztetlek, szükséged lesz egy szabad napra, ezért érdemes, mondjuk, szombatra időzíteni az akciót. Jó hír viszont, hogy csak egyszer kell túlesned rajta. Minden következő selejtezés már könnyebb és gyorsabb lesz, hiszen sokat tanulsz az első alkalomból.

Szedd elő az összes (de tényleg az összes) ruhaneműdet, és halmozz fel mindent az ágyadon vagy épp a szoba közepén. Gyűljenek azok a ruhák, hogy pontosan lásd, mennyi mindened is van! Ez a nagyon hasznos tanács egyébként Marie Kondótól származik. Ő minden helyiség és holmi szelektálásánál ezt a módszert javasolja, de nekem személy szerint csak a ruhák esetében vált be. A többi holmi rendezésekor jobban szeretek balról jobbra, sorban haladni, hogy lássam a folyamatos fejlődést.

A ruhatáram átvizsgálásakor viszont én is mindent összegyűjtök egy kupacba. (Ha neked nem a ruhák, hanem mondjuk a konyhai eszközök felhalmozása okozza a legtöbb gondot, akkor azok rendezésekor használd ezt a technikát.)

Teljesen normális, hogy sokkoló a látvány. Épp azért gyűjtöttünk össze mindent egy helyre, mert ettől kezdve nem hivatkozhatsz arra, hogy nincs elég ruhád, és a „nincs egy rongyom se” panasszal indított napok is kevésbé hihetők már. Az óriási ruhahalom az ágyadon elég jól megcáfolja ezt az állítást.

Most pedig kezdődjön a válogatás!

©

Minden ruhát vegyél kézbe egyesével, és tedd fel a kérdést. Örömet okoz ez a darab? Nem? Akkor nincs miért őrizgetned. Nincs szükséged olyan ruhára, ami nem tölt el magabiztossággal, amikor ránézel!

Ha az előző kérdésre igen a válaszod, még akkor se nyúlj a vállfáért, nem úszod meg ilyen könnyen! Oké, hogy örömet okoz, de viseled is? Volt rajtad egyáltalán az utóbbi pár hónapban? Na és az elmúlt szezonban? Vagy csak egy kedves, évekkel ezelőtt született emléked fűződik hozzá, ami miatt nem akarsz megválni tőle? Talán túlságosan kopott is már? Esetleg nem is jó rád?

Ez esetben hidd el, nincs miért tárolnod! A feladatát elvégezte, most pedig átadhatja a helyét egy új darabnak (ha valóban szükséges), vagy legalábbis nem vonja el a figyelmed a többi kedvencedről.

Egyes darabok esetében szinte fel se kell tenned a kérdést, maguktól a megfelelő helyre kerülnek. Ilyenek a jól bevált alapdarabok, amelyekhez nap mint nap nyúlsz – vagy épp azok, amelyek már hosszú ideje csak terhedre vannak, de még nem született meg benned az elhatározás, hogy megválj tőlük.

Ha kísérletező kedvedben vagy, dobozold be minden ruhádat az adott szezonból, és egy hónapig csak ebből a dobozból öltözködj. A hónap végéig legtöbbször csak néhány ruha kerül elő belőle – hiszen igazából csak pár bevált darabot használunk, és a többire nincs is szükségünk. (Bevallom, ezt a módszert még én sem mertem kipróbálni, de szerintem nagyon jó ötlet.)

Gyakori hiba a ruhák „lefokozása”, amit én éveken át alkalmaztam. Hogy mit értek pontosan lefokozás alatt? Azt, hogy azok a ruhák, amiket társaságba már nem vettem volna fel, átkerültek a csak otthon viselendő kategóriába. Kitérdesedett nadrágok, kinyúlt, kifakult pólók, bolyhos pulóverek – ilyesmikből állt az én otthoni ruházatom.

Ha viszont mások előtt már nem mutatkoznánk ilyen öltözékben, miért nem tiszteljük meg magunkat azzal, hogy egy hosszú, fárasztó nap után kényelmes, mégis csinos ruhában vagyunk? Nem különösen nagy befektetés egy melegítőszett, és úgy érzem, jó hatással van a közérzetemre, ha otthon sem leselejtezett darabokat hordok. Az ilyen kategóriába került ruhadarab már bőven megszolgálta az árát: itt az idő, hogy megválj tőle!

Minden selejtezés üdítőleg hat a ruhásszekrényedre, egyre közelebb kerülsz álmaid ruhatárához, és ezáltal ahhoz, hogy az öltözködésed tökéletes összhangban legyen a személyiségeddel.

A fenti cikk Viszkok Fruzsi Tedd rendbe az életed című könyvének szerkesztett részlete. A közkedvelt vlogger önfejlesztő és életvezetési könyvében megmutatja, hogyan tehetsz rendet az otthonodban és a gondolataidban egyaránt. A könyvet itt rendelheted meg kedvezménnyel.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!