Arnold Bennett angol író a 19. század második felében született – amikor hazája gazdasága épp viharos időket élt meg. Az ekkor már évtizedek óta dübörgő ipari forradalom elegendő többlettőkét csikart ki a birodalom erőforrásaiból ahhoz, hogy létrehozzon egy új társadalmi osztályt: a szellemi dolgozót, a „fehérgalléros” munkást. Így már lehetett olyan állást találni, amelyben az ember hetente egy meghatározott számú órát egy irodában töltött, és cserébe állandó fizetést kapott.

Mára már unalomig ismert ez az életmód, de Bennett és kortársai számára újszerű és sok szempontból nyugtalanító volt. Bennett elsősorban amiatt aggódott, hogy ennek az új osztálynak a tagjai elszalasztják az életmódjuk kínálta lehetőségeket, és így az esélyt, hogy teljes életet éljenek. Bennett 1910-ben megjelent, „Hogyan gazdálkodjunk a nap 24 órájával?” című klasszikusában egy londoni lakost hoz példának, aki egy hivatalban dolgozik, a munkaideje tíz órától hatig tart, és reggel és este ötven percet tölt azzal, hogy az otthona és a munkahelye között, háztól házig ingázik. Megjegyzi, hogy ennek a bizonyos, bérből és fizetésből élő londoninak kicsit több, mint tizenhat órája marad a napból a munkán túl.

Bennett szerint ez rengeteg idő, de ebben a helyzetben a többség, tragikus módon, fel sem ismeri a benne rejlő lehetőségeket. A nagy és alapvető hiba, amit ez a tipikus londoni elkövet a napjával kapcsolatban, hogy bár „nem érez különösebb vonzalmat a munkája iránt, teendőit vonakodva kezdi el, amilyen későn csak lehet, és örömmel fejezi be, amilyen korán csak lehet [...], makacsul úgy tekint ezekre a tíztől hatig tartó órákra, mint maga a »nap«, aminek az azt megelőző tíz és az azt követő hat óra csupán prológusa és epilógusa.” Ezt a hozzáállást Bennett „teljesen logikátlannak és egészségtelennek” ítéli.

Mi lehet ennek a helyzetnek az alternatívája?

Bennett azt javasolja, hogy emberünk tekintse azt a tizenhat szabad órát úgy, mintha lenne még egy „belső nap” a napban. Meg is magyarázza: „ez alatt a 16 óra alatt szabad. Nem egy bérből, fizetésből élő valaki. Pontosan olyan, mint egy magánjövedelemmel rendelkező személy.” Eszerint emberünknek úgy kellene eltölteni ezt az időt, ahogyan egy arisztokrata tenné: szigorú önfejlesztéssel – ami Bennett szerint elsősorban magas irodalom és költészet olvasását jelenti.

Bennett több mint egy évszázaddal ezelőtt írt ezekről a kérdésekről. Azt várnánk, hogy az azóta eltelt évtizedek alatt, amikor is ez a középosztály világszerte robbanásszerűen megnőtt, fejlődött a szabadidővel kapcsolatos felfogás. De nem így történt. Épp ellenkezőleg! Az internet és az általa támogatott „igénytelen” figyelemgazdaság térhódításával az átlagos, heti negyven órában dolgozó munkavállaló szabadidejének minősége semmit sem javult, és leginkább a manapság legkisebb közös többszörösnek tekinthető digitális szórakozás, a céltalan és felszínes kattintgatás tölti ki.

Bennett, ha ma visszatérne az életbe, valószínűleg teljesen kétségbeesne attól, hogy az emberi fejlődésnek ezen a területén nem történt előrelépés. Leszögezném, hogy engem hidegen hagy a Bennett javaslatai mögött húzódó erkölcsi alap. Az az elképzelése, hogy a középosztály lelki-szellemi felemelkedéséhez költészet és magas irodalom szükséges, nekem kissé elavultnak és sznobnak hat. De javaslatának logikai alapja, miszerint a munkanapon túli időt lehet és kell is tudatosan eltölteni, ma is aktuális – különösen, ha ennek a szabálynak a célját nézzük, ami nem más, mint az, hogy csökkentsük az online kommunikáció eszközeinek az elmélyült munka képességére gyakorolt hatását.

Az elmélyülésért folytatott harcban a legfőbb ellenségeink a szórakoztatás-központú weboldalak, amelyek célja, hogy magukhoz vonzzák és a lehető legtovább ott is tartsák a figyelmünket. E sorok írásakor a legnépszerűbb ilyen oldalak például a Huffington Post, a BuzzFeed, a Business Insider és a Reddit. Ez a lista még egész biztosan bővülni fog, de ami e kategóriában mindegyik weboldalra jellemző, az a gondosan kidolgozott címek és könnyen emészthető tartalmak használata, amelyeket gyakran algoritmusok tökéletesítenek, hogy maximálisan figyelemfelkeltők legyenek.

Ha egyszer lehorgonyzunk az egyik ilyen oldalon, és olvasni kezdünk egy cikket, az oldalsávban vagy alul sorakozó linkek arra ösztönöznek, hogy újabb és újabb címekre kattintsunk. Bevetnek ellenünk minden létező pszichológiai trükköt – „legnépszerűbb” vagy „legolvasottabb” kategóriákban kínálják a cikkeket, figyelemfelkeltő fotókat használnak –, csak hogy lekössenek. Ezek az oldalak különösen károsak akkor, amikor a munkanapnak vége, így ezek szabadon kitölthetik az időnket. Ha sorban állunk, ha arra várunk, hogy felpörögjön a cselekmény egy tévéműsorban, ezek mindig ott vannak, egyfajta kognitív mankót nyújtanak, hogy esélyünk se legyen unatkozni.

De ez veszélyes viselkedés, mert gyengíti az elménk általános ellenálló képességét a figyelemelterelésekkel szemben, ami később, amikor igazán összpontosítani akarunk, komolyan megnehezíti az elmélyült munkát. Ráadásul, ezek az online kommunikációs eszközök nem kérnek regisztrációt, ezért nem is lehet kilépni belőlük, és ezzel kiiktatni őket az életünkből. Ezek az oldalak mindig elérhetők, csak egyetlen, gyors kattintásnyira vannak tőlünk.

Szenteljünk több figyelmet a szabadidőnknek

HVG Könyvek

Szerencsére Arnold Bennett már száz évvel ezelőtt megtalálta a megoldást erre a problémára: Szenteljünk több figyelmet a szabadidőnknek! Más szóval, e stratégiát alkalmazva amikor pihenünk, sose azt válasszuk, ami éppen megragadja a figyelmünket. Már korábban szánjunk egy kis időt annak eldöntésére, hogyan szeretnénk tölteni azt a másik „napot a napban”.

A fent említett, függőséget okozó weboldalak csakis légüres térben sikeresek: ha nem adtunk magunknak semmiféle tennivalót az adott pillanatra, ezek mindig ott lesznek mint vonzó lehetőségek. Ha ehelyett ezt a szabadidőt egy minőségibb dologgal töltjük ki, máris lazul a szorításuk, amellyel a figyelmünket fogva tartják.

Ezért nagyon fontos, hogy jó előre kitaláljuk, mit csinálunk esténként és hétvégente. A rendszeres hobbik jó táptalajt nyújtanak ezen órák eltöltéséhez, hiszen konkrét tevékenység és konkrét cél társul hozzájuk. Jó megoldás lehet, à la Bennett, ha fix program az olvasás: rendre minden este szánjunk időt arra, hogy előrébb haladjunk a gondosan kiválasztott könyvek sorában; és ugyanilyen jó opció természetesen a testmozgás vagy egy kellemes társaság (személyes) élvezete is.

Nekem például meglepően sok könyvet sikerül elolvasnom egy átlagos év alatt ahhoz képest, hogy tanárként, íróként és apaként milyen sok kötelezettségem van. Ez azért lehetséges, mert az egyik kedvenc, előre eltervezett szabadidős tevékenységem – miután elaludtak a gyerekek –, hogy egy érdekes könyvet olvasok. Következésképp az okostelefonom meg a számítógépem és az általuk kínált zavaró tényezők a munkanap végeztével általában már a közelembe sem kerülnek, egészen másnap reggelig.

Most persze joggal merül fel bárkiben az aggodalom, hogy ha ennyire kötött struktúrát adtunk a pihenésnek, azzal oda lesz maga a pihenés lényege és célja, amely sokak szerint éppen az, hogy semmiféle terv és kötelezettség ne kössön gúzsba minket. Nem fog-e vajon egy előre eltervezett este teljesen kimeríteni minket – ahelyett, hogy felfrissülnénk tőle a másnapi munkához? Bennett, becsületére legyen mondva, elébe ment ennek a panasznak. Mint írja, az efféle aggodalmak abból fakadnak, hogy félreértjük, mi az, ami feltölti az emberi lelket:

Micsoda? Azt mondod, hogy az erre a tizenhat órára fordított teljes energia csökkenti a nyolc munkaóra értékét? Nem így van. Épp ellenkezőleg, ez biztosan növelni fogja a nyolc munkaóra értékét. Az egyik legfontosabb dolog, amit az én tipikus emberemnek meg kell tanulnia, hogy a szellemi képességek folyamatos kemény tevékenységre képesek; nem fáradnak el, mint a kar vagy a láb. Csak változásra vágynak, nem pihenésre –, kivéve az alvást.

Tapasztalatom szerint ez az elemzés tökéletesen helytálló. Ha minden ébren töltött órában egy értelmes elfoglaltságot adunk az elmének, akkor elégedettebben zárjuk a napot, és kipihentebben kezdjük a másnapot, mint ha hagynánk, hogy az elménk órákon át strukturálatlan netes szörfölésben dunsztolódjon kábán.

Összefoglalva, ha szabadulnánk a szórakoztató oldalak függőségéből, és azt akarjuk, hogy többé ne rabolják az időnket és a figyelmünket, akkor adjunk az agyunknak minőségi alternatívát. Ezzel nemcsak a figyelemeltereléssel szembeni ellenálló és koncentrálóképességünket fogjuk megőrizni, de talán még Arnold Bennett ambiciózus célját is teljesítjük – életünkben talán először megtapasztaljuk, mit jelent élni, és nem csak létezni.

A fenti cikk Cal Newport Elmélyült munka című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan érhetünk el sikereket összpontosítással egy szétszórt világban? Miként szakadhatunk el a közösségi médiától? Hogyan szerezzük vissza a kontrollt időnk és figyelmünk felett? A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.