szerző:
Műértő

A szlovákiai szakma egyelőre nem reflektál a pozsonyi Nemzeti Galéria nagyszabású vállalkozására, az Álom × Valóság / Művészet & Propaganda című kiállításra, amely az 1939 és 1945 közötti Tiso-féle háborús szlovák állam vizuális kultúráját kívánja bemutatni. Hosszú évek után valósult meg ez a tárlat, amely azonban a várakozásokkal ellentétben nem a korszak képzőművészetére, hanem az állami propagandára fókuszál. A kurátorcsapat, Katarína Bajcurová, Petra Hanáková és Bohunka Koklesová, valamint a katalógus előszavát jegyző Alexandra Kusá főigazgató az intézmény 2012-ben bevállalt sorela/szocreál kiállításával von párhuzamot. Kusá szerint az ötvenes évekről szóló tárlatot sokan nem értették meg, mert képtelenek voltak különbséget tenni a művészeti és műtörténeti koncepciók között, a közönség egy része pedig még mindig értékítéletet, moralizálást, saját igazsága igazolását várja el az ilyen kiállításoktól. A kurátorok is kifejtik, hogy a valódi művészet és a gyűlöletkeltő propagandaalkotások egymás mellett léteztek a korban, s ez készteti az előszó szerzőjét is arra, hogy a szlovák állam kapcsán leírja: „még mindig nyitott és sok tekintetben traumatizáló téma.”

A két emeleten megvalósult bemutató a szlovák állam építésével és propagandájával indít, majd tematikus részekben mutatja be a művészetben keresett nemzeti egyediséget, a vallásos tematika térhódítását, a haza természeti szépségeit, az örök értékeket, azaz a mítoszokkal övezett szlovák történelmi személyiségeket és a kor építészeti terveit (elsősorban a pozsonyi egyetemi város és a kormánynegyed pályázati anyagát). Egy emelettel lejjebb a holokauszt fogadja a nézőt, aki továbbhaladva a szürrealizmus szlovák változatával (nadrealizmus) találkozik, majd a Prágában, azaz a Cseh–Morva Protektorátus területén maradt szlovák művészek alkotásait láthatja. Ezt a Művészet és háború fejezet, majd a Valódi háború a városban, a Háború keleten, végül a Szlovák nemzeti felkelés követi. Az utolsó három részt a korabeli propagandaplakát és design köti össze; utóbbi az Új Szlovákia fejezetben is megjelenik. A teljes tárlatot értékes és gazdag fotó- és filmhíradós anyag teszi teljessé, a korabeli hivatalos hírügynökségi képeket is beleértve.

Jozef Novy: Kölyök, 1939–1943
©

A tematikai tagolás a képzőművészetre és a kordokumentumokra érvényes, egyedül a plakátok esetében alkalmaztak periodizációt, ami tanulságos és szemléletes egyszerre: ezzel a módszerrel ugyanis felfedhetők a korszakon belül változó politikai, társadalmi feltételek és környezet. Míg például 1940–1942-ben a zsidóellenes, 1941–1944 között a szovjetellenes, addig 1944-ben a felkelésellenes plakátok jelentek meg hangsúlyosan. A módszer az egyes alkotók esetében is alkalmazható lett volna, mert többen lelkesen fogadták az új államiságot, ám végül kiábrándultak a náci rendszer szlovák változatából, és az antifasiszta felkelésben fegyvert fogtak ellene. A kurátorok azonban a nehezebb és kevésbé követhető változat mellett döntöttek: tematikai egységekre bontották az anyagot, ami legkevésbé a képzőművészetet szolgálta. E tárlat kapcsán is megfogalmazható a kétely: sikerrel vehető-e ez az akadály, nem volt-e eleve kudarca ítélve a vállalkozás? Sajnos az SZNG-ben látható eredmény sem művészeti, sem művészettörténeti, sem muzeológiai kiállításnak nem nevezhető. Az eredeti ambícióból inkább muzeológiai tárlatnak kellett volna születnie, ennek főbb ismérvei azonban hiányoznak: nem elég korabeli propagandaanyagokat helyezni a festmények és szobrok mellé.

Tanulságos kitérni a Bajcurová által válogatott képzőművészeti anyagra. Nagy érdeme és bátor tettnek számít, hogy rámutatott Martin Benka rendszerbarát művészetére (Szlovákia őrei és védelmezői, 1940–1942): a szlovák kánon megkerülhetetlen személyiségét nemcsak a szlovák állam vezetői, hanem utóbb a kommunista diktatúra irányítói is elfogadták. Ezzel együtt viszont kellemetlen kérdések is megfogalmazhatók: miért kell egymás mellett szerepeltetni a szlovák állam új propagandaművészetét megteremtő alkotókat és a szlovákiai holokauszt áldozata, Arnold Peter Weisz-Kubíncan festményeit? De problematikus az exterritorialitás érvényesítése is: vajon miért sorolják a Tiso-féle szlovák állam művészetéhez a Magyarországon rejtőzködő Reichental Ferenc, az ugyanott tevékenykedő Lőrincz Gyula és a bécsi döntéssel visszacsatolt területen élő Jakoby Gyula munkásságát, valamint a Prágából tovább menekülő Nemes Endre és Bauernfreund Jakab, valamint a Párizsban élő Ester Simmerová, a Mexikóban és az Egyesült Államokban élő Koloman Sokol tevékenységét is? A Háború és művészet szekciót megtekintve választ kapunk erre a kérdésre: a háborúellenes művek túlnyomó többsége nem Szlovákiában készült, hanem a Cseh–Morva Protektorátusban, Prágában maradt szlovák alkotók jóvoltából (Majerník, Hoffstadter, Zelibsky). Ez viszont a szlovák állam művészetének torz és retusált képét eredményezi.

Vitathatatlan, hogy a témával hosszú ideje foglalkozó Bohunka Koklesová koncepciója a legkiforrottabb, a szlovák állam hivatalos fotográfiájáról szóló monográfiája már 2009-ben megjelent. Az új kutatás eredményeit Petra Hanáková jegyzi, aki a szlovák állam propagandájának legbelső bugyraiba alámerülve kiváló design- és filmanyagot tárt fel.

Ismeretlen: Tiso beszédet mond a Hlinka Ifjúsága mozgalom tagjainak Trencsénben, 1939
©

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki a tárlatot indító terem láttán meghökkent a fasiszta szlovák állam propagandagépezete által gyártott látványtól. De ugyanennyire meglepő számomra az az értelmezési keret is, amelyet a kurátorok a katalógusban, a sajtóanyagban és megszólalásaikkal teremtettek: felülírták a szlovákiai történelemtudománynak a háborús szlovák államra vonatkozó értékelését. A kurátorcsapat ugyanis a művészet és a propaganda bemutatásának nehézségeit, az egyes életművekben kimutatható ideológiai átállások és paradoxonok miatti kételyeiket vagy zavarodottságukat a történetírók territóriumára is kiterjesztették. Tették ezt éppen ott, ahol az elmúlt negyedszázadban megtörtént a legújabb kori történelem revíziója – ideologikus felülírás nélkül. Ez elsősorban a szlovák államra és katolikus pap elnökére, Jozef Tisóra vonatkozik. A történészek állták a sarat a tisói rendszer híveinek össztüzében, s napról napra, egyes esetekben órákra és percekre lebontva szolgáltak magyarázatokkal és érvekkel. Dusan Kovác, a téma egyik legelismertebb történésze felhívja a figyelmet arra, hogy mára klisévé váltak a problematikus és vitatott megfogalmazások. Azt ajánlja, hogy akinek számára ez a korszak valamilyen szempontból még mindig vitás, az keressen választ az alapvető kérdésekre: hogyan keletkezett a szlovák állam, milyen volt a berendezkedése, és kinek az oldalán harcolt a világháborúban?

Tehát mi is történik a pozsonyi Nemzeti Galériában? Egyértelmű, hogy a három kurátor és a főigazgató koncepciója nem kompatibilis. Kusá és Bajcurová az állam jellegétől eltekintő, szerintük objektív műtörténeti értékelést alkalmazott. Kérdés azonban, hogy a művészet és propaganda kettős témája így bemutatható-e egyáltalán. Lenyesni és retusálni a művészeti élet meghatározó ismérveit, és azt állítani, hogy 1939–1945 között a művészek nem voltak megosztottak, nem volt rendszerpárti és ellenzéki csoport, cinikusnak minősíthető. A totalitárius rendszer már a kezdet kezdetén feloszlatta a független művészszövetségeket, bezárta a SUR-t, a pozsonyi Iparművészeti Iskolát (Kis Bauhaus), a zsidó származású művészek pedig elmenekültek a törvényesített faji megkülönböztetés elől. A kurátorok zárt koncepciót érvényesítenek, és figyelmen kívül hagyják a cseh kollégák azonos témájú tapasztalatát, a 2011-ben megrendezett Az avantgárd vége? A müncheni egyezménytől a kommunista fordulatig című kiállítást. Hiányzik a szűkebb és a tágabb régió összehasonlítása, mint ahogy a szlovák államban élő és alkotó német és magyar művészek értékelése is. De ugyancsak figyelmen kívül hagyták azt, hogy több író-értelmiségi a kezdetektől elhatárolódott a szlovák államtól, és lemondott tisztségeiről (például Janko Jesensky).

Vincent Hlozník: Halott, 1942
©

Míg a műtörténész szakma hallgat, addig a monopolhelyzetben lévő SOGA aukciósház ügyvezető igazgató-műtörténésze, Jan Abelovsky már megszólalt a kérdésben. Vitathatatlan, hogy a téma kutatói közé tartozik, ám közgyűjtemény és műkereskedelem összeférhetetlenségének klasszikus esete, amikor egy aukciósház vezetője a Nemzeti Galéria katalógusának recenzense. Mi több, Abelovsky a blogján tette közzé különvéleményét, amely a legutóbbi aukciós katalógusban is megjelent. Ebben kifejti rosszallását, amiért az SZNG kiállítása a gyűjtők által kedvelt korszak és művészek alkotásait szubjektív erkölcsi kritériumot érvényesítő kontextusban értékeli, mellőzve a művészettörténeti szempontokat. Abelovsky szerint éppen a háborús évek jelentik a modern szlovák művészet beteljesedését (!). Ennél is tovább menve az a véleménye, hogy a szlovák állam idején a művészeti életben nem alakult ki semmiféle, a szocializmus évtizedeihez hasonlítható ellenzék, ezért indokolatlan a kurátorok fundamentalista megközelítése.

A személyi kapcsolatok révén (a főigazgató évekig a SOGA munkatársa volt) a műkereskedelem a saját érdekei mentén gyakorolhat nyomást a Nemzeti Galéria munkájára – még egy olyan kockázatos kiállítási projekt esetén is, mint amilyen a háborús szlovák állam művészete és propagandája.

Ennek ismeretében értelmezhető az SZNG azon stratégiája, hogy – szlovákiai viszonyok között rendhagyó módon – a tárlatnak két védnöke is van: az államelnök és a kulturális miniszter, az ország két politikai pólusának reprezentánsai. Ám ez a védőintézkedés sem teszi támadhatatlanná a bemutatót.

A közönség viszont, ugyanúgy, mint a szocreál esetében, imádja a kiállítást: egy-egy hétvégén 1500–2000 látogatója van – igaz, ehhez az immár két éve ingyenes belépés is nagymértékben hozzájárul. De vajon milyen szlovák államképpel távoznak a nézők a galériából? (Megtekinthető február 27-ig, Szlovák Nemzeti Galéria, Pozsony)

Hushegyi Gábor

Megjelent a Műértő december-januári lapszámában.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A finnek nagyon jól szórakoznak Donald Trumpon

A finnek nagyon jól szórakoznak Donald Trumpon

Megszólalt az észak-koreai katona, aki tavaly lőtt sebekkel szökött át a határon

Megszólalt az észak-koreai katona, aki tavaly lőtt sebekkel szökött át a határon

Bajban a Magvető Café is a kultúrtao eltörlése miatt

Bajban a Magvető Café is a kultúrtao eltörlése miatt

Vona Gábor a zuhany alatt találta ki a Magyar Gárdát

Vona Gábor a zuhany alatt találta ki a Magyar Gárdát

És akkor Varga Mihálynak támadt egy komoly gyanúja

És akkor Varga Mihálynak támadt egy komoly gyanúja

Már most idegesítik a karácsonyi dalok?

Már most idegesítik a karácsonyi dalok?