szerző:
Műértő
Tetszett a cikk?

Az idei évben a művészeti sajtóorgánumok főszerkesztői által beküldött 28 írást egy szerkesztőkből, szakírókból álló zsűri bírálta el, és hozta meg döntését -csakúgy mint tavaly- ez alkalommal is a díj megosztott odaítéléséről.

Balra át, jobbra át
OSA Archívum

A Horváth Művészeti Alapítvány a hazai színtéren kimagasló összegűnek számító díjjal a hazai szaksajtó tevékenysége iránti elismerését szeretné kinyilvánítani,  működését segíteni. Így olyan hazai, kortárs művészeti eseményről szóló írást jutalmaz minden évben egy alkalommal, ami nem csak a művészet szerteágazó problémaköreit világítja meg szélesebb közönség számára is, hanem kritikai gondolkodásmódról tanúskodik, diskurzust generál, illetve a hazai kortárs művészet jelenségeit, műcsoportjait, akár csak egy-egy művét is értőn elemzi, ezzel visszajelzést adva maguknak az alkotóknak is.

Az idei évben a művészeti sajtóorgánumok főszerkesztői által beküldött 28 írást egy szerkesztőkből, szakírókból álló zsűri bírálta el, és hozta meg döntését, ez alkalommal a díj megosztott odaítéléséről. A bírálati szempontok között kiemelt szerepet kapott a közönségbarát nyelvezet, a szöveg stílusa, a világos gondolatmenet, a témaválasztás releváns volta, a kritikus észrevételek közlésének módja és a kritikusoktól elvárható elfogulatlanság mellett is egyéni kifejezés- és látásmód. A két díjazott:

Huth Júliusz, A társadalmi cselekvés lehetőségei
Molnár Ráhel Anna, MINT AHOGY EGY KALEIDOSZKÓP VÁLTOZÓ KÉPEIVEL JÁTSZADOZNAK Jegyzetek Ulbert Ádám művészetéhez

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kossuth-díjnak örülne Fábry Sándor, de „ezektől” semmit nem vár

Kossuth-díjnak örülne Fábry Sándor, de „ezektől” semmit nem vár

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat