Gertsch, hetvenes évek
A fotórealista piktúra európai hírű és rangú svájci mesterének 90. születésnapját köszönti az osztrák intézmény, munkásságának csúcspontjáról, a hetvenes évekből válogatott nemzetközi anyaggal, a burgdorfi Museum Franz Gertsch közreműködésével.
Tágas terek és hatalmas falak állnak a kéttucatnyi, monumentális méretű és hatású festmény rendelkezésére, amelyeket levegősen, tematikusan csoportosítva tár az érdeklődők elé Elisabeth Nowak-Thaller kurátor.
Hívóképe a Medici (1972) című hatalmas, 4×6 méteres vászon, amelyen öt hosszú hajú, trapéznadrágos ifjú pózol a felújítás alatt álló luzerni képzőművészeti múzeum bejárata előtt, piros-fehér csíkos építkezési korlátra támaszkodva. (Manapság a magyar szemlélőnek erre önkéntelenül beugrik az SZFE kapujelenete.) Egyik közülük Gertsch androgün barátja, húsz évvel fiatalabb honfitársa és sokoldalú kollégája, Luciano Castelli festő, fotós, konceptművész, performer és popzenész. A kép az új nemzedék viharos térhódítását is szimbolizálta a vad hetvenes években, egyben az az évi 5. kasseli documentán Gertsch látványos betörését hozta a nemzetközi képzőművészeti porondra. Később, 1978-ban csoportos, majd 1999-ben egyéni szereplése következett a Velencei Biennálén. Castelli felbukkan még a Marina Lucianót sminkeli (1975) című, kisebb méretű, páros mellképen is, ahol az amerikai zászló és a békeharc motívumaival díszített blúzt viselő partnernője rúzsozza fellépés előtt a műszempillás fiút. A korabeli bohémvilágból visszatérő motívum – másik végletként – a napjainkban „punk-nagyiként” emlegetett Patti Smith rock-költőnő fekete ruhás, markáns alakja. Gertsch kedvenc modellje volt még 1981-ben Iréne, a kihívó külsejű „végzet asszonya”, valamint 1983–1984 folyamán Lolita-effektusként Johanna is, a göndör fürtös, zöld szemű bakfis, akinek ugyancsak teljes portréciklust szentelt.
Képeihez rendszerint saját fényképfelvételeit, illetve diapozitívjait nagyította fel, és alapozás nélkül vitte fel a színeket a vászonra. A felületet aprólékosan kidolgozva Gertsch valósághű festői effektusokat alkalmazott, így hiperrealista kompozíciói megtévesztésig hasonlítanak a színes fotográfiához.
Privátszférájából családi körét – második feleségét, Mariát, két lányát és két fiát – ábrázolta leggyakrabban, hol fürdőszobában vagy kanapén, hol napsütötte réten vagy tengerparton.
Korántsem idilli a Saintes-Marie-de-la-Mer (1972) sorozat. Ez a földközi-tengeri délfrancia kikötővároska a cigányság nemzetközi búcsújáróhelye védőszentjük, a fekete bőrű Szent Sára napján. Gertsch figyelmét azonban nem a környezet vagy az ünnep, a néprajzi egzotikum vagy a turisztikai attrakció vonzotta, hanem a partra kidobált lomok mellett műanyag hulladékot gyűjtögető roma gyerekek csoportja. A környezetszennyezés elleni zöld mozgalmak kezdeti, önkéntes aktivistájaként a festő 2014-ben azonos címmel fametszetet is készített a témáról.
A tárlatrendező ötlete a Lentos-Kabinett párhuzamos kamaratárlata a pályatárs Castelli egykorú munkáiból, Reckenbühl címmel. Ez annak a luzerni szecessziós villának a neve, ahova az ifjú alkotó beköltözött lakóközösségével, és ahol az életet művészi partiakcióként ünnepelte, majd önkioldóval felvett fotósorozatokkal dokumentálta az utókornak. Emellett Castelli Csillámképeiből (Glimmerbildern), valamint Ausztriában először látható erotikus tárgyaiból is kapunk némi ízelítőt a kiállításon. (A tárlatok április 18-ig állnak; a járvány miatt bizonytalan ideig zárva tartanak.)
Wagner István
Megjelent a Műértő 2021. február-márciusi lapszámában