szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Zala és Somogy megye több járására kiadták a másodfokú riasztást a heves zivatarok és a felhőszakadás miatt. Ezeken a területen a következő órákban kialakulhatnak olyan heves zivatarok, amelyeket 90 kilométer/órásnál erősebb széllökések, nagyobb méretű jég és rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék kísérhet.

Heves zivatarokra lehet számítani Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Tolna megye területén is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat éjfélig szóló figyelmeztetésében. Nagyobb felhőszakadás Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Vas és Veszprém megyében is lehet.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész ország területén érvényben vannak első-, illetve másodfokú figyelmeztetések a heves zivatar, a felhőszakadás, valamint a 24 óra alatt várható jelentős mennyiségű eső miatt.

Szerdán késő délutántól, estétől délnyugat felől egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, délnyugatról észak, északkelet felé mozgó zivatarrendszer is létrejöhet. Éjjel a Dunától keletre, majd csütörtök reggeltől kelet felől ismét egyre több helyen várhatók zivatarok, csütörtök délután főként a Dunántúlon alakulhatnak ki.

Az előrejelzés szerint délután 26 és 33 Celsius-fok között, késő este 17-25 fok körül alakul a hőmérséklet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Trump oldalán állva válaszolt Musk az újságírók kérdéseire

Trump oldalán állva válaszolt Musk az újságírók kérdéseire

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Drónnal ellenőrizték az autósokat: volt sofőr, aki elpantomimezte a biztonsági övet – videó

Drónnal ellenőrizték az autósokat: volt sofőr, aki elpantomimezte a biztonsági övet – videó