szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hétfőn még akár 32 fok is lehet, de a hét hátralévő részében már csökken a csúcshőmérséklet.

Hétfőn a változó felhőzet mellett még több órára kisüt a nap, erőteljesebb felhőzetnövekedésre késő délután, este nyugat, délnyugat felől számíthatunk – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Napközben főként a Dunántúlon, estétől egyre több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél többfelé megerősödik, majd estétől a szél a Dunántúlon északnyugatira fordul, néhol viharossá is fokozódik. Szélerősödés zivatar környezetében is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 16 és 23 fok közé hűl le a levegő.

met.hu

Keddre egy hidegfront érkezik, így kezdetben többfelé, délután főként keleten, északkeleten számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál.

Feltámad az északnyugatira forduló szél, mely lehűlést hoz, a Dunántúlon és északon helyenként a 20 fokot sem fogja elérni a csúcshőmérséklet.

Szerdán elhagyja térségünket a front, mögötte reggelre kitisztul az ég. Napközben naposabb, száraz, de szeles idő várható, délután 20 és 25 fok közötti maximumokkal.

Csütörtök napközben szeles, de száraz időre van kilátás 24-28 fokos maximumokkal. Késő délután viszont egy újabb hidegfront érkezhet északnyugat felől záporokkal, zivatarokkal, viharos széllel és újabb lehűléssel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi