szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Telítődik a „hipermarketpiac”, erősítenek a szupermarketek: a Tesco és a Spar is offenzívába lendült, a kisebb alapterületű üzletek újjáéledőben vannak.

Míg a rendszerváltás után megjelenő szuper- és hipermarketek erőteljesen hozzájárultak a kis üzletek elsorvadásához, most a trend megfordulni látszik – hívja fel a figyelmet Koroknai Szabolcs, a Colliers Magyarország kereskedelmi ingatlanszakértője annak kapcsán, hogy a Tesco Szegeden megnyitotta első 350 négyzetméteres, szupermarketeknél is kisebb Expressz üzletét.

A vállalat már most biztos a sikerben, amelyet az is jelez, hogy hat további ilyen üzlet megnyitását tervezi év végéig. A rivális Spar cégvezetése az elkövetkezendő 3−5 évre ugyancsak a hasonló piaci műveleteket tartja az egyik legfontosabb célkitűzésének.

Szemmel láthatólag elkezdődött a szupermarketek reneszánsza, de egyelőre csak a folyamat elején tartunk. A jelenség okát a Colliers szakembere abban látja, hogy az összes nagyvárosban megjelentek már a hipermarketek, amelyek a belvárosi vásárlóerőt szívták el a kisebb üzletektől. A 400−800 négyzetméteres üzletek újjáéledése viszont az egyre tudatosabb vásárlók igényeit követi, akik számára a frekventált terület, az idő- és pénzmegtakarítás, valamint a gyors kiszolgálás és a friss árukínálat egyaránt fontos szempontot jelent.

A Tesco mellett különösen a Match és a Spar igyekszik új területeket hódítani. Bár a CBA hagyományosan erős a kisebb alapterületű üzletek terén, nem használta ki a belvárosi boltok megüresedését a hódításra, így most komoly ellenfelekkel kell számolnia az említett üzletláncok személyében.

MTI Itthon

A szinglik kedvelik leginkább a szupermarketeket

A magyar vásárlók csaknem fele a friss élelmiszereket a lakóhely közeli kisboltban szerzi be, míg a vevők kétharmada a csomagolt élelmiszerek vásárlásánál a hiper- és szupermarketet részesítik előnyben - állapítja meg az ACNielsen piackutató vállalat "Shopper Trends" című felmérése.

hvg.hu Világ

A szupermarketek titkai – az akciós árazás

Mindannyian hozzá vagyunk szokva a több száz kedvezményes cikket érintő akciók látványához, így nem akadunk fenn rajta, és nem tesszük fel magunknak a kérdést, hogy ugyan miért teszik ezt az üzletek. Részlet Tim Harford A leleplezett gazdaság című könyvéből.

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek