Amint az táblázatunkból is kiderül, az Ingatlanmenedzser.hu adatbázisában szereplő legdrágább fővárosi új lakás a II. kerületben található. A 192 négyzetméteres társasházi lakás 470 millió forintba kerül. Mit kapunk ekkora summáért? Öt szobát, panorámát, több teraszt, két fürdőszobát és egy több mint ezer négyzetméteres, közös használatú kertet. E lakásból ráadásul kettő is eladó. Figyelemre méltó még az Andrássy úti Avenue Gardens 251,6 milliós lakása is, amely 176 négyzetméteren kínál luxust leendő tulajdonosának.
A legolcsóbb fővárosi újépítésű lakást Kőbány, a Tulipán lakókertben találtuk. A 30 négyzetméteres garzont 8,66 millióért kínálják. Érdekesség, hogy az alacsony vételár mellé alacsony rezsi járul majd, mivel az épület energiaellátását geotermikus fűtéssel oldják meg, amely a gázáremelésektől függetlenné teszi a társasházat, és még környezetkímélő megoldás is.
A főváros legmagasabb fajlagos árát egyébként a II. kerületben találjuk, ahol 1,58 millió forintért vehetünk meg egy négyzetmétert. Egymillió forint feletti a maximális egységnyi ár a szomszédos XII. kerületben és a pesti VI. kerületben, ahol az Andrássy úti luxuslakások emelik meg az árszintet.
Az egységnyi ár egyébként a pesti XVII. Kerületben a legalacsonyabb, ahol találtunk 230 ezer forintos négyzetméteráron kínált lakást is. Az olcsósági verseny ezüstérmese holtversenyben Csepel és Soroksár is, ahol már 240 ezer forintért is vadonatúj lakáshoz lehet jutni. A budai XII. kerületben azonban nincs is eladó új lakás 600 ezer forintos négyzetméterár vagy 27 millió forintos lakásár alatt, és a Belvárosban, vagyis az V. kerületben is 36 milliós a legolcsóbb lakóingatlan, az átlagár pedig 500 ezer és 720 ezer forint között mozog négyzetméterenként.
A minimális és maximális árak kerületekre bontva szerepelnek táblázatunkban.
[[ Oldaltörés: Újlakásárak táblázata ]]
Újlakásárak kerületenként |
Kerület | Legalacsonyabb ár (ezer Ft/m2) | Legmagasabb ár (ezer Ft/m2) | Legalacsonyabb lakásár (Ft) | Legmagasabb lakásár ( Ft) |
I. | 468 | 958 | 12 925 440 | 96 000 000 |
II. | 448 | 1 583 | 20 000 000 | 470 000 000 |
III. | 340 | 656 | 11 855 000 | 114 000 000 |
IV. | 330 | 430 | 21 100 000 | 46 000 000 |
V. | 500 | 720 | 36 000 000 | 109 077 000 |
VI. | 400 | 1200 | 16 500 000 | 251 680 000 |
VII. | 360 | 605 | 12 990 000 | 35 860 000 |
VIII. | 270 | 475 | 9 200 000 | 41 271 630 |
X. | 255 | 355 | 8 660 400 | 44 950 000 |
XI. | 320 | 715 | 10 479 000 | 116 669 590 |
XII. | 600 | 1160 | 27 300 000 | 209 950 000 |
XIII. | 295 | 520 | 11 500 00 | 92 801 120 |
XIV. | 340 | 480 | 9 861 150 | 76 300 000 |
XV. | 290 | 395 | 17 500 000 | 39 240 000 |
XVI. | 300 | 600 | 11 990 000 | 51 990 000 |
XVII. | 230 | 400 | 11 920 000 | 52 900 000 |
XVIII. | 260 | 370 | 9 570 000 | 42 000 000 |
XX. | 245 | 335 | 12 950 000 | 42 990 000 |
XXI. | 240 | 390 | 18 700 000 | 30 900 000 |
XXII. | 350 | 420 | 26 500 000 | 50 315 000 |
XXIII. | 240 | 300 | 17 000 000 | 25 900 000 |
[[ Oldaltörés: A legolcsóbb és legdrágább lakások kerületenként linkekkel ]]
A legmagasabb és legalacsonyabb árú új lakások kerületenként – linkek az Ingatlanmenedzser.hu adatbázisához
I. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
II. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
III. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
IV. kerület:
Legalacsonyabb:
V. kerület:
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
VI. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
VII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
VIII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
X. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XI. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XIII. kerület
Legmagsabb:
Legalacsonyabb:
XIV. kerület
Legalacsonyabb.
XV. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XVI. kerület
Legmagasabb
Legalacsonyabb:
XVII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XVIII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XX. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XXI. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb:
XXII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb
XXIII. kerület
Legmagasabb:
Legalacsonyabb