Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az Indotek Group azt tervezi, hogy a következő néhány évben felvásárolja a rendkívül nyomott árú csarnokokat és...
Az Indotek Group azt tervezi, hogy a következő néhány évben felvásárolja a rendkívül nyomott árú csarnokokat és irodaházakat, majd egy részüket felújítás után bérbe adja a kis-és közepes vállalkozásoknak. „A bankoknál tucatjával állnak a visszavett ingatlanok, a válság miatt a felszámolás alá került cégek ingatlanainak egy része is a piacra kerül, ebből válogathatunk” – mondta az Ingatlanmenedzsernek Sellyey Tamás értékesítési igazgató. Azt viszont nem árulta el, hogy milyen forrásból fedezik az akvizíciókat. Banki hitelből aligha, mert manapság szinte egyetlen pénzintézet sem akar hitelezni az ingatlanpiacon.
A terjeszkedés további részéleteiről csak annyit közölt, hogy a vadászterület a kevésbé lefedett fővárosi körzeteke lesznek: Dél-Budára, Észak-Budára és Dél-Pestre összpontosítanak, spekulatív alapú felújításba viszont nem kezdenek . Előkészületben van két óriás beruházás: az egyik Csepelen, a másik a XV.kerületben lesz, mindkettő több száz millió eurós és önálló városrészközpontok jönnek létre.
Az Indotek Zrt.-t 1997-ben alapították, majd évek alatt holding jellegű csoporttá vált. Jelenleg önálló fejlesztői, üzemeltetői cégei vannak, de informatikai és személyzeti tanácsadói céget is működtet. A csoport összes eszközértéke 110 millió euró, a cégcsoportnál 130-an dolgoznak.
Átlagos bérleti díj
(EUR/m2/hó)
2008 nyár | 2010 tavasz | |
"A" kategória iroda | 11-14 | 10-12 |
"B" kategória iroda | 10-11 | 6-9 |
"A" kategória ipari | 4-7 | 3-5 |
"B" kategória ipari | 3-5 | 2-4 |
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?