szerző:
ingatlanmenedzser.hu

A szegedi nagykörút mentén, az egykori kenderfonó gyár területén, a Londoni körút, a Bakay Nándor, a Boros József és a...

A szegedi nagykörút mentén, az egykori kenderfonó gyár területén, a Londoni körút, a Bakay Nándor, a Boros József és a Rigó utca által határolt telken épül a legújabb Árkád – adta hírül az E-Build. Ez lesz az ötödik ilyen központ Magyarországon, korábban Budapesten, Győrben és Pécsett épített ilyet a cég, Debrecenben pedig üzemeltetője az ottani Árkádnak. Szakértők szerint a már üzemelő központok változó sikerrel működnek és szinte mindenütt erős versenytársakkal küzdenek, de a alapvetően bejött a beruházás.

A szegedi bevásárlóközpont tervezésekor az építészek ügyeltek arra, hogy a volt kendergyár megőrzésre javasolt elemeit – a műemlékvédelem elvárásainak megfelelően – megtartsák, így a külső falakon a korábbi nyerstégla homlokzatokból megjelennek majd részletek. A gyár néhány régi gépét is meg lehet majd tekinteni a plazában.

A szegedi épületben csaknem 41 000 m2 bruttó bérbe adható alapterületen 130 üzletet terveznek kialakítani. A pinceszinten és a tetőn 1 350 férőhelyes parkolót létesítenek.

A német központú ECE 1965. óta fejleszt és ad bérbe bevásárlóközpontokat és nagy ipari ingatlanokat. Európában összesen több mint száz bevásárlóközpontja üzemel, ezzel ebben az üzletágban piacvezetőnek számít - emlékeztet az E-Build.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Milliárdok érkeznek Debrecenbe

A debreceni egyetemen egy regionális informatikai tudásbázist alakítanak ki 4500 négyzetméteren, több mint 3000...

Meghalt a The Cars frontembere

Meghalt a The Cars frontembere

Ne egyenek kutyát, mert elriasztják a turistákat - kérik Vietnam legnagyobb városában

Ne egyenek kutyát, mert elriasztják a turistákat - kérik Vietnam legnagyobb városában

Likvidálja a PET-et a PTE: nem vesz többé műanyag palackos vizet a pécsi egyetem

Likvidálja a PET-et a PTE: nem vesz többé műanyag palackos vizet a pécsi egyetem

Netanjahu emelte a tétet, Ciszjordánia összes zsidó telepének bekebelezését tervezi

Netanjahu emelte a tétet, Ciszjordánia összes zsidó telepének bekebelezését tervezi

Érdekes kódrészletet találtak a Google alkalmazásban, hasznos új funkció készül

Érdekes kódrészletet találtak a Google alkalmazásban, hasznos új funkció készül

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak

Mark Ruffalo beszólt a magát Hulknak képzelő Boris Johnsonnak